Taroltak Szepsiben a galántai gimnazisták! – 11 díjat nyert az iskola 3 csoportja az Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválon

Vasárnap ért véget a 23. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál, amelyen hangos galántai siker született. Összesen 11 díjat nyert a galántai Kodály Zoltán Gimnázium Bábcsoportja, illetve az ottani TSÍZIÓ Diákszínpad. A Szepsiben és Buzitán rendezett színjátszó versenyen idén öt versenyelőadás volt megtekinthető, a rengeteg vendégelőadás mellett. Az életműdíjat Csorba István nemesócsai kultúrház-igazgató, csoportvezető kapta, akinek laudációját a fia írta és a felesége olvasta fel.

A fesztivál fődíját a galántai Kodály Zoltán Gimnázium TSÍZIÓ Diákszínpada nyerte Thomas Mann Mario és a varázsló című műve alapján készült előadásával, amelyet Ollé Krisztina rendezett, aki a legjobb rendező díját kapta, a legjobb férfi alakítás díja pedig a Cippolát játszó Bedecs Patriké lett. Mario Kovács Barnabás volt.

 

Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál

 

„Interaktív színházi előadást képzeltünk el elejétől fogva” – nyilatkozta portálunknak vasárnap délelőtt Ollé Krisztina„A buzitai kultúrház kiváló helyszínnek bizonyult, hiszen a nézőtéren ülhettek a színjátszók, a zsűri és a közönség is.

A későbbiekben is kocsmákban, cukrászdákban adjuk majd elő a Mario és a varázslót, hiszen valamennyien beülünk Cippola bűvész előadására. Mai környezetben, mostani ruhákba játszunk, mert bennünket is megbűvölnek rengeteg mindennel”

– tette hozzá a rendezőnő, aki még egy előadásban, a Szepsiben játszott Tetemre hívás című táncszínházban is érdekelt volt, amely a 23. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál nívódíját nyerte.

 

Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál

 

„Közösen hoztuk létre az előadást Daru Emese koreográfussal, aki végzős diáklányunk, övé a nagyobb érdem, szerepelt is a produkcióban, Kun Abigélt játszotta.

Tánccal szeretne foglalkozni a jövőben” – tudatta Ollé Krisztina. Daru Emese a legjobb női alakítás díját vihette haza, és övé lett a Lakoma című fesztiválújság szerkesztőinek díja is. A Tetemre hívás szereplői azért léptek fel csütörtökön, hogy az előadás után hazautazhassanak a szalagavatójukra.

Ugyancsak sikeres volt a galántai gimnázium bábcsoportja is a fesztiválon. Ők Buzitán nyitották a pénteki előadások sorát a Mese (avagy semmi sem az, ami) című különleges bábelőadásukkal. „Ebben az előadásban tényleg semmi sem az, ami, még a bábokat is élő szereplők alakították” – fogalmazott Mészáros Andrea rendező, hozzátéve, remekül érezték magukat a fesztiválon. – „Tejben, vajban fürösztöttek bennünket, kiváló szálláshelyünk volt Jászón, ahol nem mellékesen remekül is főztek!

Az pedig hab a tortán, hogy csoportunk tagja, Fazekas István kapta legígéretesebb fiatal tehetségnek járó díjat. István egy szamarat játszott, aki ember, csak el van varázsolva. De hiszen mondtam, hogy nálunk semmi sem az, ami” – avatott be a boldog rendezőnő.

 

Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál

 

A galántaiak e díjak mellett számos tárgyi jutalmat vihettek haza, lesz tehát vázájuk bőven az elismerő virágcsokroknak. Mellettük a Makranci Cserépszín Hagyományőrző Csoport és a kassai Pinceszínpad egy-egy előadása szerepelt a szakmai zsűri – Regős János magyarországi színházi szakember, a zsűri elnöke, Mázik István rendező, Varga Anikó színművésznő, Juhász Dósa János publicista – valamint a közönség előtt. Három nap alatt, három helyszínen zajlott Szepsi és Buzita 23. országos színjátszó fesztiválja, amelyről vasárnap délelőtt indultak haza a csoportok.

BÁJ, ATEMPO.sk
Fotó: Sárkány Mónika