Átadták a Kodály Zoltán Magyar Kórusverseny díjait – részletes eredmény

Átadták a Kodály Zoltán Magyar Kórusverseny díjait – részletes eredmény

A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – KÓTA kilencedik alkalommal rendezte meg a magyar kórusok országos minősítő rendszerének legmagasabb szintű versenyét, melynek tiszteletbeli elnöke Kodály Zoltánné Péczely Sarolta, védnöke pedig Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár volt.

A versenyen 11 kategóriában 31 énekkar, összesen 1436 kórusénekes lépett dobogóra. A háromnapos programot a vasárnap délutáni Nagydíjverseny és a díjkiosztó zárta.

Felvidéket a kassai Csengettyű Gyermekkórus és a komáromi Concordia Vegyeskar képviselte. A zsűriben pedig ORSOVICS Yvette nagymegyeri karnagy, tanár kapott helyet.

 

ORSOVICS Yvette

 

A verseny kategóriáit a kórusok összetétele, létszáma és életkora szerint alakította ki a KÓTA Művészeti Bizottsága, nemzetközi normák szerint. Ezen belül a versenyen az együtteseknek lehetőségük volt a kötelező mű nélküli (B), vagy kötelező művel nehezített (A) kategóriában indulni. A kötelező műveket a magyar kórusirodalom gyöngyszemeiből válogatta a Művészeti Bizottság, köztük a közelmúlt eltávozott nagy mestereivel, illetve ma is aktívan alkotó zeneszerzők műveivel minden korosztályból. A fellépőket egymást váltva két, egyenként öttagú zsűri pontozta, mindegyikben kiváló szakemberekkel: zeneszerzők és gyakorló karnagyok kaptak felkérést a munkára Magyarországról és határon túlról is.

BALOGH Máté
BEISCHER-MATYÓ Tamás
CSERI Zsófia
CZIFRA János
ERDÉLYI Ágnes
KISS Csaba
ORSOVICS Yvette
SZABÓ Dénes
THÉSZ Gabriella
UHERECZKY Eszter

 

Zsűri

 

A zsűri a műsor összeállítása, a kórushangzás, a művészi kifejezés, az intonáció, a kottahűség és a stílushűség alapján alakította pontjait, ami alapján vasárnap délutánra összeállt azoknak a kórusoknak a névsora, amelyek a nagydíjért folyó versenyen indulhattak. A zsűri, élve a versenyszabályzat nyújtotta lehetőségekkel, végül az alábbi hat együttest hívta meg, hogy bemutassák műsorukat:

Amadeus Kórus – Budapest (karnagy: Réger Monika)
Bartók Béla Leánykar – Pécs (Rózsa Bernadett)
Bartók Béla Nőikar – Szeged (karnagy: Valkai Dávid)
Óbudai Árpád Gimnázium Nagykórus – Budapest (karnagy: Kúnné Kocsis Erzsébet)
Pax et Bonum Kamarakórus – Budapest (karnagy: Kiss Boldizsár)
Sol Oriens – Debrecen (karnagy: Mike Ádám)

A 2022-es nagydíjat végül a Pax et Bonum Kamarakórus nyerte. A versenyzők az arany, ezüst vagy bronz diplomán kívül különdíjakban részesülhettek, például a kortárs vagy éppen az egyházi művek kiváló előadásáért. Kiemelkedő versenyteljesítményért koncertmeghívásra is érkezett felajánlás. A két karnagyi különdíjat Igaliné Büttner Hedvig és Réger Monika nyerte el.

 

Csengettyű Gyermekkórus

 

A végeredmény

B/1. Kicsinyek kórusa és Gyermekkarok
Budapesti Szent Angéla Ferences Ált. Isk. és Gimn. Nagyműhely Kórusa, Sirákné Kemény Kinga - ezüst
Pannonia Sacra Gyermekkar, Blazsek Andrea, Megyesi-Schwartz Dóra - arany
Csengettyű Gyermekkórus, Kekenák Szilvia, Ferencei Andrea - arany
Harmatcseppek Kiskórus, Grábler Dóra - arany (KATEGÓRIAGYŐZTES)

 

Csengettyű Gyermekkórus

 

B/2. Ifjúsági kórusok (egynemű és vegyeskarok)
Madách Gimnázium Énekkara, Krasznai Gáspár - ezüst

B/4. Férfikarok
Solymári Férfikórus, Fábián Attila - bronz

B/5. Vegyeskarok
ERKEL FERENC VEGYESKAR-SZÉCSÉNY, Lévárdi Beáta Andrea - ezüst
Cantare Kamarakórus, Józsa-Kalocsai Mária - arany
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Kórusa, Kabdebó Sándor - arany (KATEGÓRIAGYŐZTES)

A/1. Kicsinyek kórusa
Kicsinyek Kórusa, Veresegyház, Takács Réka - bronz
Gödöllői Erkel Ferenc Általános Iskola Kicsinyek kórusa, Sándor Lívia, Somogyiné Kovács Andrea - arany (KATEGÓRIAGYŐZTES)

A/2. Gyermekkarok
Vörösmarty Gyermekkar, Zsákainé Papp Anita - ezüst
Lisznyay Szabó Gábor Gyermekkórus /Veresegyház/, Énok-Nagy Levente - ezüst
Jubilate Nagykórus, Dávid Krisztina - arany
Hunyadi Nagykórus, Igaliné Büttner Hedvig – arany (KATEGÓRIAGYŐZTES)

A/3. Ifjúsági egyneműkarok (14-24 év között)
Bartók Béla Leánykar /Pécs/ Rózsa Bernadett - arany (KATEGÓRIAGYŐZTES)

A/4. Ifjúsági vegyeskarok: (14-24 év között)
Tatabányai Árpád Gimnázium Vegyeskara, Szeimann Zsuzsanna - ezüst
Óbudai Árpád Gimnázium Nagykórus, Kúnné Kocsis Erzsébet - arany
Kodály Zoltán Ifjúsági Vegyeskar /Debrecen/, Vasné Katona Adrienne - arany (KATEGÓRIAGYŐZTES)

A/5. Egynemű kórusok (nőikarok és férfikarok)
Padragi Bányász Férfikórus, Kanyárné Grünvald Petra - ezüst
Bartók Béla Nőikar /Szeged/, Valkai Dávid - arany (KATEGÓRIAGYŐZTES)

A/7. Kamarakórusok
Vocapella, Novák-Szabó Lívia - ezüst
Partiscum Kórus, Lázár Tamás - arany
Pataky Nőikar, Dr. Fazekas Ágnes - arany
Városminor Kamarakórus, Ney Andrea - arany
Pax et Bonum Kamarakórus, Kiss Boldizsár - arany (KATEGÓRIAGYŐZTES)

A/8. Vegyeskarok
Vass Lajos Kórus, Szűcs Dániel - ezüst
Concordia Vegyeskar, Stubendek István - ezüst
Budapesti Lantos Kórus, Szarka Tamás - arany
Sol Oriens, Mike Ádám - arany
Amadeus Kórus, Réger Monika - arany (KATEGÓRIAGYŐZTES)

 

Concordia Vegyeskar

 

ATEMPO.sk
Fotó: Thaler Tamás