Tehetségkutató országjáró körútra indul Snétberger Ferenc és stábja

Tehetségkutató országjáró körútra indul Snétberger Ferenc és stábja

Tehetségkutató országjáró körútra indul Snétberger Ferenc és stábja, hogy felkutassa a Snétberger Zenei Tehetség Központ idén induló, 13. évfolyamának tehetségeit.

A Nemzeti Tehetség Központ által működtetett programban ötven hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású fiatal kezdheti meg zenei tanulmányait júniusban, a jelentkezéseket folyamatosan várják a www.meghallgatunk.hu oldalon.

A programba olyan tehetséges, hangszeren játszó vagy énekes fiatalokat keresnek, akik már elmúltak 12 évesek, de még nem töltötték be a 22. életévüket. A résztvevők többsége hátrányos helyzetű diák, jellemzően roma származásúak.

Idén februárban négy helyszínen Budapesten, Miskolcon, Nyíregyházán és Pécsett tartanak személyes meghallgatást, ha pedig egy intézményből legalább 6 fiatal jelentkezik, a stáb személyesen látogat el az iskolába a meghallgatásra.

A programra a határon túl élő fiatalok jelentkezését is várják.

A Nemzeti Tehetség Központ zászlóshajójának számító programban mintegy 50 hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású fiatal tökéletesítheti zenei tudását. A Snétberger Programban 12 év alatt 350 diák végzett, 90 százalékuk konzervatóriumban, a zeneakadémián vagy külföldi felsőoktatási intézményben folytatta tanulmányait.

 

Janszó Orsolya és Snétberger Ferenc

 

„A több mint 10 év alatt olyan, ma már évtizedes tapasztalattal és számos hazai és nemzetközi színpadokon szereplő zenészekkel büszkélkedhetünk, mint Fehér Elemér, a felvidéki Janszó Orsolya vagy Koncsecskó Péter."

– tette hozzá korábban Snétberger Ferenc, a program alapítója, a Snétberger Zenei Tehetség Központ zenei- és művészeti igazgatója, a Snétberger Alapítvány Kuratóriumának elnöke.

Lantos Krisztina, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője kiemelte, hogy a képzés teljesen ingyenes, a 12 hetes jazz és klasszikus zenei képzést a felsőörsi központban tartják. Az ügyvezető megjegyezte azt is, hogy a központ diákjai normál iskolai tanulmányaik mellett vesznek részt a képzésben, az év során pedig mentor kíséri a munkásságukat, aki segít, ha elakadnának, vagy ha biztatásra lenne szükségük.

Snétberger Ferenc hangsúlyozta, ő is szegénységben, nélkülözésben nőtt fel Salgótarjánban, csakúgy, mint a jelentkezők többsége. Kiemelte azonban, hogy a tehetség hatalmas adomány, és aki képes folyamatosan, szorgalommal fejlődni, az olyan jövő elé néz, amely számos lehetőséget kínál.

A program alapítója hozzátette, különösen büszke azokra a növendékekre, akik ma már fiatalabb társaikat tanítják akár Felsőörsön, akár az ország valamelyik zeneiskolájában.

ATEMPO.sk
Fotó: Snétberger Zenei Tehetség Központ