A padlást 35 éve mutatták be - Presser Gábor: a darab az ország része lett (VIDEÓ+FOTÓK)

A padlást 35 éve mutatták be - Presser Gábor: a darab az ország része lett (VIDEÓ+FOTÓK)

Harmincöt éve annak, hogy a Vígszínházban bemutatták A padlást. A musical a magyar színháztörténet egyik legsikeresebb darabjává vált, a zeneszerző Presser Gábor szerint már hozzátartozik a városhoz és az országhoz.

"Január 29-én vasárnap, éppen 35 évvel a bemutató után ünnepi előadás lesz a Vígszínházban.

Meghívtuk a régi szereplőket, akik a végén bejönnek és énekelni fognak a fináléban, illetve megemlékezünk azokról is, akik nem lehetnek velünk. Persze torta is lesz" - mondta Presser Gábor.

Mint megjegyezte, nehezen leírható szavakkal, mit jelent a szerzők számára A padlás, de mindannyiuk szíve csücske.

 

A padlás (1988)

 

"Nem tudjuk, mi lehet a siker titka, talán az alkotók közötti kivételesen szerencsés együttműködés.

A Vígszínház 1987-1988-ban rossz gazdasági helyzetben volt, a díszletet nagyrészt korábbi előadások színpadi kellékeiből állította össze Fehér Miklós, a zenét egyedül rögzítettem" - idézte fel Presser Gábor.

A szövegkönyvet és a dalszövegeket Sztevanovity Dusán írta, a szövegkönyv társzerzője Horváth Péter volt, a rendező pedig Marton László. A padlás egyszerű, általános emberi dolgokról szól: hitről és kételkedésről, elvágyódásról, szerelemről, életről, halálról.

A padlás a Vígszínházban túl van az ezredik előadáson (a január 29-i ünnepi este az 1042. lesz), 2019 decembere óta túl az egymillió nézőn. Magyarországon nincs kőszínház, ahol ne játszották volna, volt, ahol háromféle variációban ment, háromféle rendezésben. Külföldön is bemutatták, a Komáromi Jókai Színházban a 2018/2019-es évadában is látható volt.

OTT VOLTUNK: Egy varázslatos padlás, amit látni kell

 

A padlás - Komáromi Jókai Színház

 

"1988-ban a bemutató előtti két-három napban már érezni lehetett, hogy valami különleges dolog született. A színházi premierek általában nem robbannak nagyot, a közönség soraiban sok a bennfentes, az ismerős, kevesebb az igazi színházba járó ember, ezért a hangulat nem olyan emelkedett. De akkor minden más volt: a nézők tomboltak, nehéz volt elhinni, ami történik" - emlékezett vissza Presser Gábor.

Rádiós szerepét kifejezetten Kaszás Attila számára írták a szerzők – exkluzív videó A padlás ezredik előadásához (VIDEÓ+FOTÓK)

A padlás premierje Kaszás Attila, Igó Éva, Tábori Nóra, Hegedűs D. Géza, Méhes László, Rudolf Péter, Pápai Erika, Rácz Géza, Balázs Péter, Vallai Péter, Seress Zoltán és Sipos András szereplésével volt látható.

Rádiós szerepét kifejezetten Kaszás Attila számára írták a szerzők.

 

A padlás (1988)

 

A Vígszínházban 1988 óta az eredeti verzióban játsszák A padlást. A 35 év alatt pontosan 75 színész játszott/játszik a darabban; az eredeti szereposztásból napjainkra egyedül Igó Éva maradt, aki előbb Süni volt, ma pedig Mamóka szerepét játssza. Lámpást, a 670 éves zsörtölődő törpe szellemet a Királyhelmecről indult Dino Benjamin alakítja.

A Vígszínház sikerdarabjaiban szerepel a Királyhelmecről indult Dino Benjamin – Első rendezése itthon is sikert aratott

"A teátrum zenei vezetőjeként a mai napig sokszor nézek meg részleteket A padlásból, akár a hangosító páholyból, akár oldalról. Az irodámban hivatalból is hallom hangszórókon az előadások hangját, így bármikor leszaladhatok. Az elejétől a végéig tavaly ősszel, a szezon elején, a felújító próbát követő előadásokat láttam" - mondta Presser Gábor.

Kitért arra, hogy A padlás számára már hozzátartozik a városhoz és az országhoz. Hozzátette: általában félve hallgatja régi munkáit, tart attól, hogy hibákat fedez fel bennük, de A padlás zenéjét mára igazán megszerette.

 

 

Presser Gábor és Sztevanovity Dusán szerzőpárosa A padlás készítésekor már másfél évtizede dolgozott együtt, ők írták a Locomotiv GT és Zorán lemezein szereplő dalok többségét. Közös színházi munkájuk előtte a Fejes Endre regényéből készült Jó estét nyár, jó estét szerelem volt (1977), a harmadikat 35 év elteltével idén ősszel mutatják be a Vígszínházban: a Carlo Collodi meséjéből készült Pinokkiót. 

EZ, ATEMPO.sk / MTI
Fotó Vígszinház, Komáromi Jókai Színház