Peter Srámek izgatottan várja a Csináljuk a fesztivált! döntőjét

Az előző évadban a közönség és a zsűri döntése alapján az évszázad slágere a Lady „N” című dal lett Peter Srámek előadásában. A közkedvelt felvidéki származású énekes, ha csak teheti, követi a friss adásokat, mert kíváncsi arra, ezúttal melyik ikonikus magyar sláger dobogtatja meg legjobban az emberek szívét.

Váratlan fordulatként tavaly ketten is örülhettek a Duna showműsorának fináléjában: a zsűriben helyet foglaló Korda György után Peter Srámek vitte sikerre a Lady „N” című slágert. A győzelem új ajtókat nyitott meg az ifjú előadó előtt, rengeteg felkérést kapott, például az angol világsztár, Chris Norman előtt is koncertezhetett zenekarával a felvidéki Martoson.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Tavaly decemberben, az új évad karácsonyi adásában visszatért a Csináljuk a fesztivált! színpadára, ahol ezúttal Tóth János István A szeretet ünnepén című dalát adta elő a közönség nagy örömére. Az énekes akkor elmondta, mindmáig nagy rajongója a show-nak, és a február 4-i döntőhöz közeledve lelkesedése egyre csak fokozódik. 

„Boldog vagyok, hogy szerepelhettem ebben a műsorban, mert tisztában voltam azzal, hogy a Csináljuk a fesztivált! korábban sikeres produkció volt. A tavalyi és az idei évad újdonságaival még nagyobb élményt nyújt résztvevőként és nézőként is. Az összes elhangzott ikonikus magyar slágert megszerettem, és sokat már kívülről tudok! Korda György egy élő legenda, és amikor megtudtam, hogy a versenydalom a Lady „N” lesz, azonnal éreztem, hogy ez egy remek lehetőség, mert ebben a dalban van valami plusz. Kevés olyan dal volt, amit Magyarországra érkezésemkor ismertem, de ezt akkor is, és most is szeretem. A fellépéseimen kihagyhatatlan már ez a sláger, követeli tőlem a közönség” – mondta Peter Srámek, aki kiemelte, hogy bár elfoglaltságai miatt a legtöbbször nem tudta szombat esténként a tévében nézni a Csináljuk a fesztivált! adásait, a műsor Médiaklikk-oldalán figyelemmel kísérte az előadók produkcióit.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

A Csináljuk a fesztivált! előző évadának legeredményesebb előadója nem árulta el, hogy az idei slágerlistáról melyik a kedvence, de utódjának üzent. Saját tapasztalatai után azt mondja, a következő győztes készüljön fel a pályatársak elismerésére, a közönség mérhetetlenül nagy szeretetére és sok új szakmai lehetőségre.

ATEMPO.sk / MTVA
Fotó: Máthé Zoltán / MTI