Békés Itala színművész szerint nem csak a gének jelentik a hosszú élet titkát

A 96 éves Békés Itala színművész szerint nem csak a gének jelentik a hosszú élet titkát

A nyugdíjkorhatárt alaposan kitolva, 95 éves koráig dolgozott Békés Itala. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész a Kossuth Rádió Nagyok című portréműsorában a hosszú élet titkaként a genetikán kívül a rendszeres szellemi és fizikai “torna” jelentőségéről is beszélt.

Gerincproblémája miatt hagyta abba a munkát Békés Itala 95 évesen.

“Egy olyan darabban szerepeltem, amiben végig állni kellett, nekem pedig ez már nehezemre esett a betegség miatt. Igaz, mondták, hogy üljek le, de nem akartam, mert nem illik egy szolgának leülni.

Kaptam egy másik szerepet is, a darabban mozgó díszlet volt, és állandóan féltem, hogy rám esik, vagy valamiben megbotlok. Nagyon vigyázni kellett, hogy meg ne sérüljek. Nem akartam problémát okozni a kollégáknak, úgyhogy jobbnak láttam, hogyha nem kell velem foglalkozni” – mondta az érdemes és kiváló művész, aki március 23-án ünnepli születésnapját.

Mint mondja, szülei és rokonai is hosszú életűek voltak, de a gének mellett szerinte az is sokat számít, hogyan él az ember.

“Édesanyám számára fontos volt, hogy sokat mozogjunk, én a mai napig is tornázom. Ezt nagyon tudom ajánlani mindenkinek. A fizikai erőnlét megőrzése mellett ugyanakkor a szellemi torna is fontos, hogy az agyunkat is állandóan kondícióban tartsuk” – osztotta meg tapasztalatát Békés Itala.

Megbukott, majd később jeles tanuló lett Békés Itala

ATEMPO.sk / MTVA
Fotó: ÚjSzó