Meghalt Török Ádám, a Mini frontembere

Váratlanul elhunyt Török Ádám Máté Péter-díjas fuvolista, énekes és dalszövegíró, a Mini együttes alapítója és frontembere, a Radics Béla Emléktársaság elnöke.

Fia közösségi oldalán búcsúzott tőle egyik szövegéve:

“Hé, ember, mondom, ember! Az utat járom én, mert ha nem tudnád, az út királya voltam s maradok én!” Odaát találkozunk Apa.

Május 8-án az Erkel színházban készült koncertet adni több mint fél évszázados életművéből. Halála pótolhatatlan veszteség a magyar rockzene számára.

 

Török Ádám 1948. január 12-én született Budapesten. Gyerekkorában kezdett el fuvolázni, majd elvégezte a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessz-tanszakának előkészítőjét. 1965-ben – gimnáziumi évei alatt – kezdett el zenélni zenekarban. Pár évvel később, 1968-ban, a Dogs együttes énekes lett,

majd ugyanebben az évben megalapította a progresszív rockot, blues-rockot és jazz-rockot játszó Mini együttest. 1974-ben Závodi János kilépett a zenekarból, és helyére Tátrai Tibor került a Syriusból. Ettől kezdve a Mini jazz-rockot játszott, számtalan hazai és külföldi helyszínen, de közben folyamatosan cserélődtek a tagok.

 

Török Ádám

 

1976-tól rendszeresen felléptek az Ifjúsági Parkban a P. Mobillal, majd az 1980-as évek elejétől megszűnik a Mini, s megalapítja a Mini RC-t (Robot Company) és a Tátrai-Török Tandemet. 1987-től 1990-ig Török szólókarrierbe kezdett, s fellépett Amerikában, Svájcban, Olaszországban és Ausztriában. 1990-ben fellépett a philadelphiai Freedom fesztiválon a svájci Jammin együttessel, majd egy évre rá megalapította a R.A.B.B. (Rhythm and Blues Branch) nevű zenekart Závodi Jánossal.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

1993-ban nosztalgia Mini koncertet szervezett a Budapest Sportcsarnokban, ahol az együttes valamennyi korábbi tagja is szerepelt.

1998. január 31-én jubileumi koncertet adott a Petőfi Csarnokban, ahol 30 éves zenei pályafutását és 50. születésnapját ünnepelte, majd még ugyan ebben az évben újra indult az addig szünetelő Mini együttes, ezúttal Török Ádám és a Mini néven.

 

Török Ádám

 

2003-ban egy Best Of Mini Jubileumi Koncertet adott az együttesével a Petőfi Csarnokban. 2004-től 2007-ig turnékon és fesztiválokon vettek részt, többek között Tel-Avivban és Erdélyben is, 2005-ben megjelent Éjszakai harcos című lemeze megjelenése alkalmából pedig szuperkoncertet adott ugyancsak a Petőfi Csarnokban. 2008-ban jelentek meg a Török Ádám 60, a Messze visz az út és a Fruit Pebbless lemezek, majd 2009-ben az Aphrodité – Mediterrán dreams. Legutóbb 6 éve, 2017-ben jelent meg Mini lemez Bartók on Rock címmel.

OTT VOLTUNK: Élvejátszva - 20 éves az Expired Passport (+FOTÓK)

Olyan felvidéki zenekarokkal is együttműködött, mint az Expired Passport vagy a História.

Török Ádámot beválasztották a világ 12 legjobb rockfuvolása közé, a Kereszteslovag című dala a világ 1000 legjobb dala közé került.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

2018-ban jelent meg az Emlékutazás. Török Ádám – 70 év lenyomata című könyv.

Több, mint 9000 koncertje volt a világ számos pontján és több mint 5 millió ember hallgatta meg játékát, énekét. Legsikeresebb dalai között van a Gőzhajó, a Kereszteslovag, a Vissza a Városba és Kell a barátság.

 

Török Ádám

 

Munkásságát 1991-ben eMeRTon-díjjal, 1999-ben Pro Urbe Budapest-díjjal, 2009-ben Blues-patika életműdíjjal, 2017-ben A Magyar Érdemrend lovagkeresztje elismeréssel, 2019-ben Máté Péter-díjjal, 2021-ben pedig Fonogram Életműdíjjal ismerték el.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Á. András, Kemenczky J. Anikó / ATEMPO.sk
Rubinstein Sándor, Gyulai Gaál Krisztián / Fortepan,