A füleki Kerekes Vica is a legjobbak közt - Mutatjuk a 2023-as Magyar Mozgókép Díjak jelöltjeit

Kihirdette a Magyar Mozgókép Díjak idei jelöltjeit az előzsűri bizottsága. A húsz kategóriában öt-öt film és alkotó szerepel a listán; a legjobb nagyjátékfilm díjáért Az almafa virága, a Blokád, a Hat hét, a Larry és a Magasságok és mélységek versenyez.

A Legjobb női mellékszereplők között ott van a füleki Kerekes Vica, a Hétköznapi kudarcok filmben nyújtott alakításával. A Legjobb elsőfilm kategóriában pedig bekerült a Zanox-Kockázatok és mellékhatások című film a felvidéki Dráfi Mátyással.

Az ünnepélyes díjátadó június 10-én Veszprémben, a Nemzeti Filmintézet (NFI) és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB2023 EKF) program által közösen rendezett Magyar Mozgókép Fesztiválon lesz, ahol június 7-től a közönség is láthatja a jelölt filmeket.

Idén mintegy kétszáz filmet neveztek az alkotók, játékfilmeket, tévéfilmeket, kisjátékfilmeket, animációs filmeket, egészestés dokumentumfilmeket, rövid dokumentumfilmeket és tévésorozatokat. Az előzsűriben az EKF, az NFI és a Magyar Filmakadémia szakmai delegáltjai döntöttek arról, melyik öt alkotást és alkotót jelölik a Magyar Mozgókép Díjakra.

A legjobb nagyjátékfilm kategóriában idén Az almafa virága, a Blokád, a Hat hét, a Larry és a Magasságok és mélységek versenyez.

A legjobb rendező díjának öt jelöltje Bernáth Szilárd (Larry), Csoma Sándor (Magasságok és mélységek), Kerékgyártó Yvonne (Együtt kezdtük), Szakonyi Noémi Veronika (Hat hét) és Tősér Ádám (Blokád). A legjobb elsőfilmesnek járó díj sorsa Baranyi Benő (Zanox-Kockázatok és mellékhatások), Bernáth Szilárd (Larry), Csoma Sándor (Magasságok és mélységek), Szakonyi Noémi Veronika (Hat hét) és Tősér Ádám (Blokád) között dől el.

A legjobb női főszereplő kategóriában Bánovits Vivianne (Az énekesnő), Csonka Eszter (Szelíd), Pál Emőke (Magasságok és mélységek), Román Katalin (Hat hét) és Stork Natasa (Veszélyes lehet a fagyi) került a jelöltek közé.

A legjobb férfi főszereplő kategóriában Mészáros Máté (Nyugati nyaralás), Seress Zoltán (Blokád), Trill Zsolt (Magasságok és mélységek), ifj. Vidnyánszky Attila (Blokád) és Vilmányi Benett (Larry) közül kerül ki a győztes.

Az operatőrök között Nagy András (Blokád), Tóth Levente (Magasságok és mélységek), Győri Márk (Hétköznapi kudarcok), Fecske Flóra és Vecsernyés János (Béke - A nemzetek felett), valamint Dévényi Zoltán (Hat hét) versenyez.

A legjobb tévéfilmnek járó díj jelöltje Dombrovszky Linda A helység kalapácsa; Vitézy László Az énekesnő; Szűcs Gábor Kék, kék, kék; Iványi Marcell Örök hűség és Paczolay Béla Pacsirta című alkotása.

A legjobb egészestés dokumentumfilm kategóriában A döntés (Vízkeleti Márton-Ugrin Julianna), az Aki legyőzte az időt - Keleti Ágnes (Oláh Kata), A kinematográfus (Medvigy Gábor-Bollók Csaba), a Béke - A nemzetek felett (Tősér Ádám) és a Szabadító (Hajnal Gergely) lett jelölt. A legjobb rövid dokumentumfilmek közül Az Aranyvonat legendája (Szász Attila), A maga természete szerint (Ugron Zsolna, Szebeni Zsuzsanna, Bertha Lívia), A moszkvai fogoly (Pajer Róbert), az Olimpiai álom Erdélyben (Szarka Nóra) és az Örököse a nemzet (Novák Emil) lesz versenyben.

A legjobb kisjátékfilm öt jelöltje az Affrikáta (Gyimesi Anna), a Café Marilyn (Reszeli Soós András), a Pragma (Szelestey Bianka), a Sose lesz vége (Somossy Barbara) és a Vigyél el (Oláh Kata).

A legjobb animációs film kategóriában a Cigánymesék-Valaha madarak voltunk (Horváth Mária), az Intermission (Bucsi Réka), a Műanyag égbolt (Bánóczky Tibor-Szabó Sarolta), a Toldi (Jankovics Marcell-Csákovics Lajos) és a Városi legendák (Glaser Kati) szerepel az ötös listán.

A legjobb tévésorozat kategóriában A besúgó (Szentgyörgyi Bálint-Mátyássy Áron-Miklauzic Bence), A Király (Zomborácz Virág-Kovács István-Kovács Dániel Richárd), az Aranybulla (Kriskó László), az Elveszett idők (Nagy István) és a Hazatalálsz (Mátyássy Áron, Hajmási Péter, Bánovits Ottó, Kubinszky Péter, Buday Balázs) közül kerül ki a győztes.

Idén ötfős szakmai zsűri díjazza a versenyben lévő filmeket és alkotóikat a Magyar Mozgókép Díjakkal. A zsűri elnöke Koltai Lajos operatőr, rendező, tagja Bakos Katalin szerkesztő-rendező, televíziós szakember, Dobó Kata színész-rendező, Pesti Ákos filmproducer, filmgyártási szakember és Vecsernyés János rendező-operatőr.

A Magyar Mozgókép Díj (2014-2020 között Magyar Filmdíj) Magyarország 2014-ben alapított legrangosabb, évente odaítélt filmművészeti díja, amelyet műfaji és alkotói kategóriákban a megelőző év legjobbnak tartott filmjeinek és készítőiknek ítélnek oda.

 

Magyar Mozgókép Fesztivál 2023 jelöltjei

Legjobb játékfilm

Magasságok és mélységek (Csoma Sándor)
Hat hét (Szakonyi Noémi Veronika)
Blokád (Tősér Ádám)
Larry (Bernáth Szilárd)
Az almafa virága (Szűcs Dóra)

Legjobb egészestés dokumentumfilm

Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes (Oláh Kata)
A kinematográfus (Medvigy Gábor-Bollók Csaba)
Béke - A nemzetek felett (Tősér Ádám)
Szabadító (Hajnal Gergely)
A döntés (Vízkeleti Márton-Ugrin Julianna)

Legjobb rövid dokumentumfilm

Az Aranyvonat legendája (Szász Attila)
Örököse a nemzet (Novák Emil)
A maga természete szerint és szabadon (Ugron Zsolna, Szebeni Zsuzsanna, Bertha Lívia)
A moszkvai fogoly (Pajer Róbert)
Olimpiai álom Erdélyben (Szarka Nóra)

Legjobb animációs film

Városi legendák (Glaser Kati)
Toldi (Jankovics Marcell-Csákovics Lajos)
Intermission (Bucsi Réka)
Műanyag égbolt (Bánóczky Tibor-Szabó Sarolta)
Cigánymesék-Valaha madarak voltunk (Horváth Mária)

Legjobb kisjátékfilm

Pragma (Szelestey Bianka)
Sose lesz vége (Somossy Barbara)
Affrikáta (Gyimesi Anna)
Café Marylin (Reszeli Soós András)
Vigyél el (Oláh Kata)

Legjobb tévéfilm

Az énekesnő (Vitézy László)
Örök hűség (Iványi Marcell)
Pacsirta (Paczolay Béla)
A helység kalapácsa (Dombrovszky Linda)
Kék, kék, kék (Szűcs Gábor)

Legjobb tévésorozat

A Király (Zomborácz Virág-Kovács István-Kovács Dániel Richárd)
A besúgó (Szentgyörgyi Bálint-Mátyássy Áron-Miklauzic Bence)
Elveszett idők (Nagy István)
Aranybulla (Kriskó László)
Hazatalálsz (Mátyássy Áron, Hajmási Péter, Bánovits Ottó, Kubinszky Péter, Buday Balázs)

Legjobb elsőfilm

Hat hét (Szakonyi Noémi Veronika)
Magasságok és mélységek (Csoma Sándor)
Zanox-Kockázatok és mellékhatások (Baranyi Benő)
Larry (Bernáth Szilárd)
Blokád (Tősér Ádám)

 

EGYÉNI ALKOTÓI KATEGÓRIÁK

Legjobb rendező

Csoma Sándor (Magasságok és mélységek)
Szakonyi Noémi Veronika (Hat hét)
Bernáth Szilárd (Larry)
Kerékgyártó Yvonne (Együtt kezdtük)
Tősér Ádám (Blokád)

Legjobb női főszereplő

Stork Natasa (Veszélyes lehet a fagyi)
Pál Emőke (Magasságok és mélységek)
Román Katalin (Hat hét)
Csonka Eszter (Szelíd)
Bánovits Vivianne (Az énekesnő)

Legjobb férfi főszereplő

Seress Zoltán (Blokád)
Trill Zsolt (Magasságok és mélységek)
Vilmányi Benett (Larry)
Mészáros Máté (Nyugati nyaralás)
Ifj. Vidnyánszky Attila (Blokád)

Legjobb férfi mellékszereplő

Horváth Lajos Ottó (Magasságok és mélységek)
Kövesi Zsombor (Együtt kezdtük)
Thuróczy Szabolcs (Larry)
Szarvas József (Az énekesnő)
Gáspár Tibor (Blokád)

Legjobb női mellékszereplő

Tóth Ildikó (Blokád)
Tankó Erika (Magasságok és mélységek)
Szandtner Anna (Larry)
Balsai Móni (Hat hét)
Kerekes Vica (Hétköznapi kudarcok)

Legjobb operatőr

Nagy András (Blokád)
Tóth Levente (Magasságok és mélységek)
Győri Márk (Hétköznapi kudarcok)
Fecske Flóra, Vecsernyés János (Béke - A nemzetek felett)
Dévényi Zoltán (Hat hét)

Legjobb forgatókönyvíró

Köbli Norbert (Blokád)
Szentgyörgyi Bálint-Boros O. István-Maruszki Balázs (Együtt kezdtük)
Ljasuk Dimitry (Jóreménység sziget)
Szakonyi Noémi Veronika, Vincze Máté Artúr, Daoud Dániel (Hat hét)
Csoma Sándor (Magasságok és mélységek)

Legjobb hangmérnök/hangmester

Péterffy Máté (Blokád)
Tőzsér Attila (Együtt kezdtük)
Vajda Bodnár Dávid (Magasságok és mélységek)
Erdélyi Gábor (A másik érintése)
Varga Tamás (Almafa virága)

Legjobb zeneszerző

Moldvai Márk (Blokád)
Asher Goldshmidt (A besúgó)
Balázs Ádám (Magasságok és mélységek)
Pacsay Attila (Átjáróház)
Barabás Lőrinc (A másik érintése)

Legjobb vágó

Makk Lili (Blokád, A besúgó)
Duszka Péter Gábor (Együtt kezdtük)
Márton Dániel (Magasságok és mélységek)
Kis André (Zanox-Kockázatok és mellékhatások)
Hargittai László és Vághy Anna (Hat hét)

Legjobb díszlettervező

Pataki Tamás (Blokád)
Láng Imola (A besúgó)
Czigler Balázs és Vati Tamás (Örök hűség)
Horváth Viktória (Béke - A nemzetek felett)
Kakas Réka és Nyitrai Anna (Magasságok és mélységek)

Legjobb jelmez

Klimó Péter (Nyugati nyaralás)
Kemenesi Tünde (Blokád)
Bárdosi Ibolya (Átjáróház)
Nyitrai Karola (Magasságok és mélységek)
Breckl János (Béke - A nemzetek felett)

Legjobb maszk

Görgényi Réka (Blokád)
Petrilla Orsolya (Együtt kezdtük)
Frank Éva (Almafa virága)
Vozák Timi (Veszélyes lehet a fagyi)
Jakóts Katalin (Béke - A nemzetek felett)

EZ, ATEMPO.sk / NFI