Szülei nem akarták, hogy gyerekszínész legyen Oszvald Marika

Csodálatos művészek voltak a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, operetténekes szülei, akik az élet szeretetére is megtanították. Oszvald Marika gyermekkorára visszaemlékezve mesélt szüleiről a Duna Almárium című műsorában, többek között arról is, hogy – nagyon előrelátóan – miért nem akarták, hogy gyerekszínész legyen.

Oszvald Marika, a magyar operett ikonikus alakja

Művészcsaládban nőtt fel Oszvald Marika, édesanyja, Halasi Marika szubrett, édesapja, Oszvald Gyula pedig kiváló operaénekes volt.

„Arra törekedtek, hogy az életre, az élet szeretetére neveljenek minket az öcsémmel. Szeretetben éltünk együtt. Édesapám pedig rengeteget tanított. Kíváncsi, érdeklődő gyerek voltam, és ő sohasem restellt leülni mellém, magyarázni egy órát” – mesélte a műsorban Oszvald Marika.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Bár támogató közeg vette körül, szülei mégsem szerették volna, hogy túl korán színpadra álljon, úgy gondolták, először tanuljon, később pedig elválik, milyen pályát választ.

„Látták bennem a tehetséget, de tudták, hogy ehhez a szakmához ez nem elég. Kell még többek között szorgalom, kitartás, empatikus képesség, és a kritikákat is tudni kell kezelni. Mindezt jól megtanultam általuk, ezért is lehet, hogy szépen és tartalmasan telt ezen a pályán fél évszázadom” – mondta Oszvald Marika, aki ennek ellenére négyévesen már beugrott egy darabba, amelynek gyerekszereplője lebetegedett.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

ATEMPO.sk / MTVA
Fotó: Szegedi Nemzeti Színház