Újdonságokkal is bővül a Magyar Kulturális Hét Pozsonyban – jön a Több mint szomszéd sok koncerttel

A Kodály Filharmónia Debrecen és Somogyi-Tóth Dániel orgonaművész hangversenye indítja vasárnap, június 11-én a Pozsonyban idén már kilencedik alkalommal megrendezendő, Több mint szomszéd - Magyar Kulturális Hét nevet viselő rendezvénysorozatot.

A Magyar Kulturális Hetet, amely június 18-ig tart, hagyományosan Magyarország pozsonyi nagykövetsége és a pozsonyi Liszt Intézet szervezi.

Balogh Csaba, Magyarország pozsonyi nagykövete a kulturális hét programbemutatóján felidézte:

az eseménysorozattal az volt az elsődleges céljuk, hogy az év közbeni rendezvények mellett legyen egy hét, amikor hangsúlyosan megjelenik Pozsonyban a magyar kultúra.

Újdonságként említette, hogy idén több a gyerekeknek szánt műsor és megjelent a programok között a sport is.

Rámutatott: a Több, mint szomszéd sikeres, amit a közönség visszajelzésein túl az is mutat, hogy a fesztivál finanszírozásában évről évre nőnek a magánszponzorok vállalásai, a rendezvénysorozatot ma már nagyrészt az ő támogatásaikból működtetik.

RÉSZLETES PROGRAM

Venyercsan Pál, a pozsonyi Liszt Intézet igazgatója elmondta: a tervek szerint ezentúl minden évben bevonnak a program szervezésébe egy-egy magyarországi várost, ez most első alkalommal Debrecen, amely a rendezvénysorozat ünnepi nyitóhangversenyét hozza Pozsonyba. A koncertet a Ferencesek templomában tartják.

A vasárnaptól vasárnapig tartó rendezvénysorozat idén is több helyszínen zajlik majd, köztük az egykori Séta téren, mai nevén Hviezdoslav téren. Az eseménysorozat sokféle színvonalas kulturális programot kínál, köztük komoly- és könnyűzenei koncerteket, kiállításokat, valamint gyermek- és sportprogramokat is. A rendezvény keretében tartják meg a Magyar Turisztikai Ügynökség bemutatóját, valamint egy magyar-szlovák üzleti fórumot is.

A program keretében hétfőn a hazai Deja Vu is koncertet ad a Virtuózok szlovákiai győztesével, Marosz Ajnával kiegészülve.

A Magyar Kulturális Hét második felében egy négynapos szabadtéri zenei és gasztronómiai fesztivállal, valamint kézműves vásárral is várják a közönséget.

A koncertekkel tarkított gasztronómia fesztivál rendszerint a Több mint szomszéd legtöbb látogatót vonzó része. Az eseményen idén fellép a Budapest Ragtime Band, a Tóth Vera Band, Csemer Boglárka Boggie, Éliás Gyula Jr., a Group'n' Swing a párkányi Mihályi Rékaval, a Tárkány Művek, a Belvárosi Betyárok, a Tordai Zoltán Quintet és a Párniczky Quartet.

RÉSZLETES PROGRAM

A Több mint szomszéd - Magyar Kulturális Hetet hiánypótló, hagyományteremtő szándékkal hozták létre még 2014-ben, Magyarország V4-es elnökségének záró rendezvényeként. A bőséges programkínálatú fesztivál már első alkalommal is a vártnál nagyobb közönségsikert aratott, és azóta az egyik legkedveltebb nyári nyilvános rendezvénnyé vált Pozsonyban.

EZ, ATEMPO.sk