59. alkalommal rendezték meg a Jókai Napokat, a hazai magyar műkedvelő színjátszók, kisszínpadok és diákszínpadok országos fesztiválját Komáromban.
Szombat este kiderült, kik kapták az idei díjakt.
A 2024-es Jókai Napok legjobb előadásának járó Fődíjat a kassai KGSZT Diákszínpad hozta el Rókavadászat című előadásával, Bodon Andrea rendezésében. Mrožek darabjának előadásában akkora sikert aratott Képes Lóránt Rókaként, hogy sokáig emlegették a fesztivállakók. Meg is kapta a zsűritől a Legjobb férfi alakítás díját. A darab egy másik szereplője, Poláčik Emma pedig a legígéretesebb fiatal tehetségnek járó tavaly alapított Ferenczy Anna-díjat is megkapta.
A Nívódíjat megosztva ezúttal a MEG+s(z)avaztuk Diákszínpad (Komárom) a Jószágország ́24 című előadásért, valamint a GIMISz Diákszínpad (Komárom) a Majdnem című előadásért érdemelte ki.
A Legjobb férfi epizódalakítás díját Pikler Mátyás, a Legjobb női epizódalakítás díját pedig Sebestyén Sára vehette át, akik mindketten a GIMISz Diákszínpad (Komárom) tagjai.
2024-ben Nagy Viktória kapt a Gergely József-díjat a legjobb jelmezért, a MEG+s(z)avaztuk Diákszínpad (Komárom) előadásáért.
A zsűri különdíjaiban részesült
Miklós László és Tóth Gábor, az Orwell Állatfarm című regényének színpadi adaptációjáért
a Fókusz Diákszínpad, a közösség kreatív alkotómunkájáért
valamint a Nyitrai Egyetemisták Kínjátszó Köre, a legjobb zenehasználatért és akusztikai kreativitásért.
Mindenkinek GRATULÁLUNK! A jövőhéten pedig egy élménybeszámolót is olvashatnak majd portálunkon Jókai Napokról.
EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Pálinkás Eszter
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!