A zsűri elismerésében részesült Hevér Dániel VALAMI MADARAK című első mozifilmje az 53. Lagów Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol Chilton Flóra SZÉLLEL SZEMBEN című rövidfilmjét is díjazták. Csáki László KÉK PELIKAN című animációs dokumentumfilmjét a kassai Art Film Fesztivál zsűrije méltatta elismerő oklevéllel, míg Moldovai Katalin ELFOGY A LEVEGŐ című alkotása elnyerte a közönségdíjat.
Külön elismerésben részesült a Valami madarak című alkotás a Lagów Nemzetközi Filmfesztiválon Lengyelországban. A zsűri szerint Hevér Dániel alkotása a generációk közötti kötődés, valamint a párhuzamos sorsok bemutatásával az idősebbek és fiatalabbak közötti kapcsolat fontosságára hívja fel a figyelmet.
A Valami madarak a Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával készült, decemberben mutatták be a magyar mozik, és lelkes kritikai fogadtatásban részesült. A film bájjal és humorral foglalkozik az idősgondozás korábban magyar filmekben mellőzött témájával. A generációkon átívelő különleges barátságról elmesélt történet Szacsvay László és Kizlinger Lilla főszereplésével készült, a film forgatókönyvírója Kertész Zsanett, operatőre Nagy Marcell, vágója Csabai Attila, zeneszerzője Kalotás Csaba, producere Dreissiger László.
A lagówi fesztivál rövidfilmes versenyprogramjában a Széllel szemben című alkotást díjazták „a friss színészi játékért” és a „road movie elemek eredeti használatáért egy nehéz témáról mesélve”. A Széllel szemben egy gyermekotthonból megszökő ikerpárról szól, Chilton Flóra írta és rendezte, producere Tóth Bálint, operatőre Hejüsz Betti.
Csáki László Kék Pelikan című animációs dokumentumfilmje az Art Film fesztiválon részesült a zsűri elismerésében Kassán. A magyar mozikban április elején bemutatott alkotás a ’90-es évek vonatjegy hamisítási botrányának történetét mutatja be a valós szereplők megszólaltatásával, sajátos módon animációs formában.
A Kék Pelikan producere Felszeghy Ádám és Kázmér Miklós. Az operatőr Horváth Árpád, a vágó Szabó Dániel, a zeneszerző Tövisházi Ambrus és Preiszner Miklós. Az alkotás a Filmintézet támogatásával az Umbrella Entertainment gyártásában készült Temple Réka szakmai támogatásával a Cinemon Entertainment koprodukciójában.
A kassai fesztivál közönségdíját hozta el Moldovai Katalin Elfogy a levegő című első mozifilm rendezése. Az Inkubátor Program támogatásával, Krasznahorkai Ágnes, Skovrán Tünde, Sándor Soma főszereplésével készült alkotás forgatókönyvét a rendező Palóczi Zitával közösen írta, operatőre Táborosi András, vágója Soltész Orsolya volt, zenéjét Cári Tibor szerezte, executive producere Kovács Attila Béla, producere Muhi András és Moldovai Katalin. Az Elfogy a levegő a torontói fesztiválon tartott tavalyi világpremier óta nagy sikerrel szerepel a seregszemléken, Varsóban, a franciaországi Arras-ban, Thesszalonikiben, Mannheimben is rangos díjakkal ismerték el, legutóbb a belgrádi fesztiválon nyerte el a legjobb elsőfilm díját.
ATEMPO.sk / NFI
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!