MOST ÉRKEZETT: Közel félszázan lesznek a színpadon – Mosolyogva és dalolva emlékeznek Bodonyi Andrásra

Bodonyi András zenészre, zeneszerzőre, népdalgyűjtőre, tanárra, az Ipoly-menti kulturális élet meghatározó, mindig vidám és vitális személyiségére emlékeznek halála ötödik évében, szeptember 8-án, e héten, vasárnap 18 órától, az Ipolysági városháza dísztermében. Csáky Máté társszervezőt, résztvevőt faggattuk.

„Sajnos, az öt éve elhunyt Bodonyi András kultuszával, életművével, hatalmas hagyatékával azóta szinte senki sem foglalkozik, pedig a nevéhez fűződik egyebek mellett, a Felvidéki Himnusz megalkotása is.

Ezért kezdtünk bele ebbe a projektbe tavaly tavasszal Csomorné Károlyi Magdaléna – aki évtizedekig volt Bodonyi András énekese és barátja – lelkes vezetésével.” – kezdte az ipolybalogi Csáky Máté hegedűs, a Kiss Zenészek együttes vezetője, akinek egyik példaképe volt a zeneszerző, zenész, előadóművész.

Mindig ott volt neki a zene - Bodonyi András zenész, pedagógus emlékére

„Az Ipolybalogi Ipolyi Arnold Alapiskola tanulójaként csodáltam az előadásait.

Ő volt a mindig bohém Bandi bácsi, aki hegedült és dalolt. Azt mondogattam, hogy egyszer majd én is szeretnék olyan jól muzsikálni és szórakoztatni, mint ahogy ő tette. Mosolygós, életrevaló ember volt, aki a kultúra millió rétegében otthonosan mozgott” – árulta el az egyetemista.

Nem szomorkás, gyertyagyújtós eseményre készülnek vasárnap este Ipolyságon. Másfél órás zenés műsorban igyekeznek bemutatni Bodonyi András szerteágazó művészetét, munkásságát, tevékenységét. Közel félszáz közreműködő: énekes, zenész, kórustag, gyermek lesz a színpadon.

 

Bodonyi András

 

„Négy énekes, Csomorné Károlyi Magdaléna, Jámbor Mónika, Bohák Emese és Tóth Tamás, citerán, furulyán, hegedűn, gitáron, zongorán, harmonikán, nagybőgőn zenélő muzsikus, egykori társai, valamint fiatalabb zenészek. Jön két ipolysági gyermekcsoport, a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola énekkara és a Pongrácz Lajos Alapiskola diákjai. Bodonyi András éveken keresztül oktatott az utóbbi intézményben, sőt a Pongrácz Lajos Alapiskola indulóját is megalkotta, amely felcsendül majd a vasárnapi emlékesten. A Fegyvernekis kórust, amelyet Wollent Andrea vezet, azért szólítottuk meg, mert Bandi bácsi sok gyermekműsort hozott létre, rengeteg gyermekverset zenésített meg. Azt szerettük volna, hogy autentikusan gyermekek énekeljék ezeket. Szomorú kötelességünknek is eleget teszünk majd, amikor megemlékezünk Bandi egykori zenészkollégáiról, többek között Moys József Dodiról, aki a próbák közben, egy hónapja váratlanul hunyt el. Nagy segítője volt az emlékező csoportnak és aktívan járt a próbákra.” – részletezte a várható programot Máté, hozzátéve, tavaly márciusban kezdték szervezni a „Múltat idézz, szívedbe nézz…” című estet. A 10 tagú Bodonyi András Emlékcsoport idén tavasszal alakult.

„Múltat idézz, szívedbe nézz…" - Bodonyi András emlékest Ipolyságon

„Magdi néni kikérte a véleményemet a műsort illetően, ami nagyon jólesett. Igyekszünk a legszélesebben bemutatni Bodonyi András munkásságát. Megvitattuk a szervezési tudnivalókat, javasoltam néhány tanácsot. Így lettem az est társszervezője” – avatott Csáky Máté zenész, menedzser.

Az est támogatója az ipolysági városháza.

Bárány János, ATEMPO.sk
Fotó: Göbölös Lajos, archívim