Meghalt Pete László, a legendás Apostol együttes zenésze

Közösségi oldalán osztotta meg a szomorú hírt az Apostol együttes. 82 éves korában, hosszan tartó betegség után hunyt el Pete László „Totó”, a legendás együttes harsonása.

A színpadtól már korábban elbúcsúzott. Mi 2019-ben kaptuk lencsevégre a dunaszerdahelyi Felvidéki Juniálison. A későbbi koncerteken már zenészkollégája helyettesítette.

OTT VOLTUNK: A legnagyobb Apostol slágerek szóltak a Felvidéki Juniálison

Az együttessel 54 éven át zenélt. 1973-ban érkezett a csapathoz Szalánczy Ferenc helyére. 

 

Apostol együttes

 

Az 1970-ben alakult népszerű Apostol együttes eredetileg dzsesszrockot játszott. 1971-ben megnyerték a salgótarjáni országos könnyűzenei fesztivált, ám hosszú ideig csak kísérőzenekarként működhettek. A berobbanásukat hozó Okosabban kéne élni című sláger véletlenül került hozzájuk, Bolba Lajos, a Made in Hungary című rádióműsor zenei rendezője adta oda nekik.

OTT JÁRTUNK: Újra Felvidéken szóltak a legnagyobb Apostol slágerek

A sikerkorszak a populárisabb zenére áttéréssel 1974-ben kezdődött, az énekes Meződi József csatlakozása után. Olyan, mindenki által dúdolt slágerek születtek a hetvenes-nyolcvanas években, mint a Nehéz a boldogságtól búcsút venni, a Nem tudok élni nélküled vagy az Eladó, kiadó most a szívem. Az Apostol 1979-ig megtartotta kettősségét, itthon és külföldön is részt vett dzsesszfesztiválokon.

OTT JÁRTUNK: Teltházas Apostol koncert Felvidéken – nagyot szóltak a slágerek

 

 

Az együttes a nyolcvanas évek közepétől a színházi zene felé fordult, a Rockszínház tagjaként számos sikeres produkcióban - a Sztárcsinálókban, az Evitában, a Jézus Krisztus Szupersztárban, a Nyomorultakban, a Miss Saigonban, a Sakkban - működött közre. A csapat "újrafelfedezését" a kilencvenes évek második fele hozta, amikor több válogatásalbumuk is megjelent.

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Cséfalvay Á. András / ATEMPO.sk