A tenor, Tóbisz Titusz - Szaszák György és további felvidékiek alkotásai is díjat kaptak

Átadták a XXIII. Lakiteleki Filmszemle díjait a lakiteleki Hungarikum Ligetben, ahol felvidékről Szaszák György, Tomojka Mátyás, valamint Nagy Andrea és Sípos Bernarda alkotása is elismerésben részesült.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakiteleki Filmszemle alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke a díjátadón arra biztatta a fiatalokat, hogy bátran használják mobiltelefonjaikat filmek készítésére, hiszen néhány évtized múlva ezek helytörténeti vagy akár országtörténeti értékűek lesznek.

Hangsúlyozta, hogy a filmes seregszemlét jövőre is meghirdetik, de mellette Sára Sándor operatőr, filmrendező életművére alapozva vetélkedőt is szerveznek majd.

A XXIII. Lakiteleki Filmszemlét korkép, portré, krónika, valamint hungarikumok és helyi értékek témakörben hirdették meg, a Most mutasd meg! pályázati kategóriába pedig 18 év alatti fiatalok nevezhettek mobiltelefonnal készített rövidfilmjeikkel.

A felhívásra magyarországi és határon túli alkotóktól összesen 112 alkotás érkezett, a versenyprogramba 42 filmet válogattak be. A mintegy negyven tagú zsűri elnöke Buglya Sándor Balázs Béla-díjas filmrendező, producer volt, társelnöke pedig Sára Balázs Balázs Béla-díjas operatőr, egyetemi docens.

 

Miklós András makói rendező Tejút című filmje kapta a XXIII. Lakiteleki Filmszemle fődíját, mellyel Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének 1 millió forintos különdíját is kiérdemelte.

Az OTP Bank 1 millió forintos különdíját és a tiszakécskei Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola 25 ezer forintos különdíját a budapesti Peresztegi Hanna 18 című filmje kapta.

Az Energiaügyi Minisztérium 1 millió forintos különdíját az ausztráliai Queenslandben élő Vladucz Zoltánnak ítélték.

Pintér Sándor belügyminiszter 1 millió forint értékű Zsolnay-váza különdíját és a mórahalmi Szent László Katolikus Általános Iskola 25 ezer forintos különdíját a Lóvá tett kupecek című alkotás kapta. A filmet a kecskeméti Tóth-Pócs Roland és Balajthy László rendezte.

Az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság 600 ezer forintos különdíjával és a Kulturális Filmek Fesztiválja 100 ezer forintos különdíjával a zsűri a szabadkai Szalai Adrián és Dobó Engi Florinda A tiszavirág – Magyarkanizsa szakasz című filmjét jutalmazta.

A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. 500 ezer forintos különdíját a kassai Szaszák György A tenor, Tóbisz Titusz című alkotása érdemelte ki.

dr. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter különdíját az „Önarckép – Autoportrét” c. alkotás kapta, melynek rendezője a felvidéki Tomojka Mátyás (Bodrogmező).

A nagykőrösi Arany János Református Gimnázium, Technikum és Kollégium 25.000 forintos különdíját a „Sólyomka, a hatéves kis íjász nagy sikerei” c. alkotásért a ragyolci Nagy Andrea és Sípos Bernarda vehette át.

 

A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár 200 ezer forintos különdíját, a kiskunfélegyházi Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium 25 ezer forintos különdíját és a kiskunmajsai Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégium 25 ezer forintos különdíját a Jimmy Hard balladája című filmért a budapesti S. Papp Máté érdemelte ki. A közönség döntése alapján az alkotás elnyerte A nap filmje címet is.

A díjátadón további díjakat és különdíjakat is átadtak. Mindenkinek szívből gratulálunk!

EZ, ATEMPO.sk / MTI
Fotó:  Szaszák György

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM