Az 1980-as 90-es évek slágereivel folytatódik a Duna zenés showműsora. A zsűri állandó tagját alkotó házaspár, Korda György és Balázs Klári szerelme a 80-as évek elején bontakozott ki, de nem csak ezért rajonganak a korszakért. December 28-án, a negyedik válogatóba újabb tíz sztárfellépő érkezik a legnagyobb közönségkedvencekkel, és kiderül, melyik slágert juttatta a közönség az elődöntőbe a lírai gálaadásból.
Az 1980-as évek elejét megidézve a Hungária-dalával forgatja fel a színpadot Pesák Ádám és teremt bulihangulatot a Hotel Menthollal. Az Apostol egyik legszebb szerelmi vallomásával, a Nem tudok élni nélküleddel László Attila olvasztja meg a szíveket. Koós Réka egy Edda-klasszikussal, az Álmodtam egy világottal robban be. Apáink útján Szulák Andrea kíséri a nézőket, átadva a Karthago több mint negyven éves üzenetét. Berki Artúr előadásában Máté Péter Hazám című slágere csendül fel. A rocklegenda, Varga Miklós egy rockhimnusszal, A zöld, a bíbor és a fekete P.Box-örökzölddel lép fel. Az évtized második feléből Zorán Szép Júliája Ember Márk produkciójában tér vissza. Keresztes Ildikó a Hellóval köszönti az 1990-es éveket, az idén Petőfi Zenei Díjjal elismert Ákos emblematikus slágerével. A háromtagú Happy Gang Kérek egy kulcsot a szívedhez rappel dúsított dalát az operett színház kiválósága, Peller Károly adja elő. A Csináljuk a fesztivált! slágerrepertoárjában első alkalommal szerepel Zámbó Jimmy-dal, a szívszaggató Még nem veszíthetek Oláh Gergő tolmácsolásában hangzik el.
A válogatókból a zsűri és a stúdióközönség hét-hét dalt juttathat tovább. A december 31-i, szilveszteri gálaadásból viszont kizárólag a stúdióban ülő nézőknek lesz lehetősége az elődöntőkbe küldeni egy produkciót.
Csináljuk a fesztivált! negyedik válogatója szombaton, december 28-án 19:35-től a Dunán.
ATEMPO.sk / MTVA
Fotó: Csöndör Kinga / MTI
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!