Zorán dala lett az első, de a Karthago és az Apostol slágere is újra felcsendül a Csináljuk a fesztivált! színpadán

A magyar könnyűzene nagykönyvét az 1980-as 90-es éveknél csapta fel a Duna showműsorának két házigazdája, Rókusfalvy Lili és Fodor Imre. A Csináljuk a fesztivált! a korszak legnagyobb slágereivel folytatódott. Az este nagy meglepetéseket tartogatott, először hangzott el a műsorban Zámbó Jimmy-dal, Koós Réka egy eddig sosem hallott történetet ismert meg édesapjáról, az operett egyik legnagyobb sztárja egy Happy Gang-slágerrel szállt versenybe és kiderült, melyik fiúbanda vokalistája volt Bereczki Zoltán zsűritag.

 

 

Zorán Szép Júlia című slágere Ember Márk előadásában első helyen jutott tovább az elődöntőbe. Oláh Gergő Zámbó Jimmy-slágerével természetesen „még nem veszíthetett”, a Korda György és Janza Kata szemébe könnyet csaló sláger újra elhangzik az elődöntőben.

 

 

Janza Kata a produkció után azt is megosztotta, hogy a Még nem veszítheteket fiának köszönhetően is sokat hallja, mert az Samu csengőhangja. A zsűritag kedvenc rockhimnuszát Varga Miklós hozta el a műsorba, A zöld, a bíbor és a fekete P.Box-örökzöld a folytatásban ismét berobbanhat a színpadra. A Karthago Apáink útján című dalával Szulák Andrea térhet vissza.

 

 

Keresztes Ildikó második alkalommal vitt színpadra Ákos-slágert: a Hello a korszakokon és stílusokon átívelő második fordulóban újra elhangzik. A Kárpát-medence magyarságának éneklő László Attila az Apostol szívbemarkoló vallomásával, a Nem tudok élni nélküleddel győzte meg a stúdió közönséget és a zsűrit. A Korda György által legjobban várt Edda-dalt Koós Réka adta elő, az Álmodtam egy világot is folytathatja a versenyt. Balázs Klári egy Koós Réka számára eddig ismeretlen történetet mesélt el, miszerint édesapja, Koós János úgy nyilatkozott 17 éves lányáról, hogy nincs szüksége a segítségére, mert az ország legjobb hangja van a torkában, belőle sztár lesz. A megható történettől el is érzékenyült az énekesnő.

 

 

Bár a Kérek egy kulcsot a szívedhez búcsúzott a műsorból, Peller Károly produkcióját követően Bereczki Zoltán elárulta, hogy ő a V-Tech „titkos” harmadik tagja, ő vokálozott az összes felvételen, valamint hangszerelte is a dalokat.

Kiderült az is, hogy a december 21-i lírai adásból Presser Gábor szerzeménye, az Egyszer jutott tovább a stúdióközönség pontszámai alapján. Rúzsa Magdi-slágere Miller Zoltán és Vágó Bernadett duettfeldolgozásaként folytatja a versenyt.

 

 

A válogatókból a zsűri és a stúdióközönség hét-hét dalt juttathat tovább. A december 31-i, szilveszteri gálaadásból viszont kizárólag a stúdióban ülő nézőknek lesz lehetősége az elődöntőkbe küldeni egy produkciót.

ATEMPO.sk / MTVA
Fotó: Csöndör Kinga / MTI

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM