Több mint 700 ezren látták a felvidéki szereplőkkel készült Futni mentem filmet – most már streamelhető is

Már több mint 700 ezren látták Herendi Gábor romantikus vígjátékát, a Futni mentem című filmet, a november 21-i bemutatója óta. Most pedig már a Netflixre is felkerült.

Ezzel a nézőszámmal az új romantikus vígjátéka lett a legnézettebb magyar mozifilm 1989 óta. Sőt a 2020-as években mindössze egy olyan mozifilmet mutattak be Magyarországon – beleértve minden hollywoodi alkotást is –, amelyre többen voltak kíváncsiak.

1989 óta mindössze öt magyar film lépte át a félmilliós álomhatárt. Herendi Gábornak a Valami Amerika után a Futni mentem a második filmje, amellyel elérte ezt az eredményt.

 

 

A filmet február 13-tól már a Netflixen is meg lehet nézni, így aki nem jutott el a moziba most már otthon is láthatja az alkotást.

A Futni mentem független filmként készült a Vertigo Média gyártásában. A film szereplői többek között Udvaros Dorottya, Lovas Rozi, Tenki Réka, Trill Beatrix, Bányai Kelemen Barna, Csányi Sándor, Ember Márk, Csuja Imre, Schmied Zoltán, valamint Gálffi László, Hevér Gábor és Trokán Péter

A filmben szereplők között vannak a Dunaradványon élő Tóth-nővérek, Tóth Hanna és Tóth Róza, Tóth Tibor és Holocsy Katalin színészházaspár lányai, akikkel még a premier előtt beszélgettünk.

Futni mentem – Tóth Hanna és Tóth Rozi ismét a mozivásznon (INTERJÚ)

A producerek Kárpáti György és Berta Balázs, a forgatókönyvet Divinyi Réka és Miklya Anna írta. A produkció operatőre Szatmári Péter, zeneszerzője Hrutka Róbert, koproducere Pusztai Ferenc.

 

 

EZ, ATEMPO.sk
Fotó: Vertigo

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM