A felvidéki Szarka Tamást ünnepli a nemzeti dalválasztó harminckét előadója: hagyományosan közös dallal kezdődik Magyarország egyik legnagyobb televíziós zenei eseménye. A február 15-i adásban nyolc produkció mutatkozhat be. Gubik Petra, Szandi, Ferenczi György és Németh Alajos Lojzi mellett a közönség ötödik zsűritagként pontoz.
A Petőfi Zenei Díj idei Életműdíjasának gazdag életművéből hallhatnak dalösszeállítást a Duna nézői szombat este. A nagyszabású élő show nyitányaként a versenybe jutott harminckét dal előadója egy különleges produkcióval tiszteleg az egyik legrangosabb könnyűzenei díjjal elismert Szarka Tamás előtt. A Petőfi Zenei Díj – Életmű Gálán barátai köszöntötték a Kossuth-díjas felvidéki énekes, zenész, költőt, A Dal 2025 első válogatójában pedig a „Magyarország dala” cím várományosai ünneplik az életműdíjast.
A dalverseny válogató fordulóval indul, február 15-én, szombaton 19:35-től nyolc produkció mutatkozik be élő zenei kísérettel. A változatos témák az érzelmek széles skáláját ígérik, a dalok közt van terápiás, se veled se nélküled párkapcsolatról szóló, filozofikus, gyász ihlette, könnyed és humoros, az emberi kapcsolatok jelentőségét hirdető, monoton vonatút inspirálta, valamint álmodozó.
EXKLUZÍV: Ez egy kiváló csapatépítő tréning – Szombaton a DAL 2025 színpadán a Storyum! (+VIDEÓ)
Érkezik a felvidéki STORYUM szimfonikus elektro-metal zenekar a Monotonnal, valamint Patocska Olivér és a rozsnyói Pál-Baláž Karmen az Álmok című duettet hozza a műsorba.
Az Üvöltenék című popdal Czigány Judittól, az alternatív pop Rózsaszín Dankó Tündétől hangzik el. Fehér Kármen az elektroswing stílusú Gyáva Oroszlánnal, Borbély Richárd egy balladával, a Nagyapám című dallal versenyez. FankaDeli a pop-rap Ahogy telik az időt, a Gypo Circus X Szirota Jennifer a Szél úgy beszél... című dalt hozza el.
Magyarország egyetlen dalversenyében Gubik Petra, Szandi, Ferenczi György és Németh Alajos Lojzi értékeli a produkciókat, ötödik zsűritagként a közönség pontozza a dalokat azok elhangzása alatt SMS-ben. Az összesítés során az öt legkevesebb összpontszámmal rendelkező versenydal közül egyet megmentenek az ítészek. A négy továbbjutó a zsűri által kijelölt zenei műfajban tér vissza az elődöntőben. Az áthangszerelésben a magyar könnyűzene elismert művészei segítik majd a fellépőket. A tét a „Magyarország dala” cím, valamint lemez- és klipkészítési lehetőség. A hét héten át tartó versenyben Rókusfalvy Lili és Fodor Imre, a Duna showműsorainak házigazdái várják a nézőket.
ATEMPO.sk / MTVA
Fotó: Balogh Zoltán / MTI
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!