Szombaton kialakul A Dal 2025 elődöntős mezőnye – ők lépnek színpadra

A harminckét versenydallal indult show következő fordulójában a mezőny fele kaphat új esélyt, hogy dala átdolgozva térjen vissza a színpadra. A szombati, negyedik válogató adásból még négy produkció juthat tovább az elődöntőbe. Már megkezdődött a felkészülés a következő megmérettetésre a magyar zene kiválóságainak közreműködésével.

A magyar dalok legnagyobb hazai versenye az utolsó válogatójához érkezik március 8-án. Az adásban ismét nyolc produkció hangzik el élő zenei kísérettel. A zsűri a közönséggel együtt pontoz, és négy dal csatlakozhat az elődöntős mezőnyhöz. 

A negyedik válogatóban elhangzik a Száz Szó Arany Timi & Benedekfi István duettjeként, a Mesél a szél az Asphalt Horsementől, valamint a Főnix Fehér Zolitól. Az Iceboyz a SZERELEMÁNIA című dalt hozza a műsorba. IVON a Mondd, milyen érzés? című produkcióval száll versenybe. RAUL a Ciao! Ciao! című dallal áll színpadra, a Szimplán a Madarammal igyekszik az elődöntőbe szárnyalni, míg a Z!ENEMi a Kettesben önmagammal című dalt adja elő.

A DAL 2025: Már YouTube-on is nézhető a show – Győzött a rendíthetetlen ólomkatona és a táncosnő (+VIDEÓ)

A harmadik válogató ismét tartogatott emlékezetes pillanatokat, kezdésként Szandi megénekeltette a stúdióközönséget. Kuna Vali és fivérei az este legmagasabb összpontszámával „beswingeltek” az elődöntőbe, a Nincs másik út akusztikus verzióban tér vissza, a Kuna Vali és a HungaroSwing Karácsony Jánossal dolgozhat együtt. Betartotta édesapjának tett ígéretét Budai Krisztofer, lírai szerzeményével a második fordulóban újra bizonyíthatja tehetségét, a Délibáb swing stílusban, Gájer Bálint közreműködésével hangzik el. A műsor visszatérője első szóló dalát mérettette meg sikerrel a versenyben, Bihal Roland heavy metál produkciója népzenei köntösben mutatkozik be, a NEM FELEJTEM átdolgozását Palya Bea segíti. A zsűri a KFK című dal mellett tette le a voksát. A PINKERS zenekart az újonnan bejelentett segítővel, Pribojszki Mátyással varázsolhat jazz produkciót a színpadra.

ATEMPO.sk / MTVA
Fotó: MTVA

Támogass minket!

Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!

TÁMOGATOM