Ma éjfélig lehet szavazni a Kaláka Fesztivál dalnokversenyének résztvevőire

Ma éjfélig várják a szervezők a közönség szavazatait a Kaláka Fesztivál Egri hangok című dalnokversenyének résztvevőire az esemény honlapján.

Gryllus Dániel, a fesztivál művészeti vezetője elmondta, hogy a vasárnapig tartó fesztiválon az Egerről szóló költészet kap kiemelt szerepet.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az Egri hangok címmel indított dalnokverseny keretében a zsűri díja mellett a közönség által legjobbnak ítélt dalszerzőt is jutalmazzák; a szavazatokat ma éjfélig lehet leadni a kalakafesztival.hu honlapon. Az eredményhirdetés június 28-án este lesz a Dobó István Vármúzeumban lévő Palota Színpadon.

Mindezek mellett táncház, templomi hangverseny és gyerekeknek szóló programok, esténként pedig koncertfolyam szórakoztatja a közönséget. Az egri várban két színpadon felváltva lépnek fel a zenekarok, köztük a Csík Zenekar, a Besh o droM, a Balkán Fanatik, a M.É.Z., az Etnofil és a szicíliai Oi Dipnoi.

Az Érsekkertben, a Múzsák ligetében Kányádi Sándor ültet fát a Bródy-Gárdonyi-szoborcsoport szomszédságában. A Bolyki-völgyben Verskoncertet tartanak, amelyen idén a Kaláka együttes Valaki jár a fák hegyén című Kányádi-műsorát hallhatja a közönség.

Az idén Szomjas-filmhétvégét tartanak az egri Uránia Filmszínházban, ahol a Kossuth-díjas rendező játék- és portréfilmjeiből láthatnak válogatást az érdeklődők. Levetítik többek között a Talpuk alatt fütyül a szél című alkotást, a Roncsfilmet és a Kopaszkutyát. Portréfilmjei közül bemutatják a Szászcsávási bandáról és a két éve elhunyt Halmos Béláról, a táncházmozgalom elindítójáról készült filmet. A vetítések között a rendező részvételével közönségtalálkozót is tartanak - tette hozzá Gryllus Dániel.

1980-ban rendezték meg az első Kaláka Fesztivált, amelynek immár negyedik éve Eger ad otthont.

aTEMPO.sk / MTI