A Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából Jókai-esttel nyitják meg a Tolnay Klári Emlékházat vasárnap a Nógrád vármegyei Mohorán.
Az idén 25 éves emlékházat Pásztor Erzsi Kossuth-díjas színművész nyitja meg, a 200 éve született Jókai Mórra Madár János József Attila-díjas költő, a 2019-ben alakult Magyar Nemzeti Írószövetség elnöke emlékezik.
A március 23-án, 15 órakor kezdődő esten közreműködik Tóth Enikő Tolnay Klári-díjas színművész, Tóth Ramóna fagottművész és Klenyán Csaba Liszt-díjas klarinétművész. A műsorvezető Mohay Gábor előadóművész lesz.
A rendezvény alkalmával újranyílik Béres Ilona Kossuth-díjas színművész életmű-kiállítása. A tárlat fotóanyaga Béres Ilona, Koncz Gábor, Venczel Vera, Szersén Gyula, valamint a József Attila Színház, a Magyar Színház és a Tolnay Klári Emlékház archívumából származik. A vörös szalonban színházi munkásságát mutatják be, ahol díjai mellett többek között A nagymama című előadásban viselt kosztümjét is láthatják a látogatók.
A tárlaton Béres Ilona filmszerepei közül A kőszívű ember fiai (Plankenhorst Alfonsine), Az aranyember (Tímea) és az Álmodozások kora kap kiemelt figyelmet, így a Jókai irodalmi est hátterét éppen az író két megfilmesített regényének képei adják majd a háziszínpadon.
ATEMPO.sk
Fotó: Tolnay Klári Emlékház
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!