Womex - Kiválasztották a magyar nap tíz fellépőjét

Womex

Tíz magyar zenekar, a Babra, a David Yengibarian Trio, a Dina zenekar, a Fonó Zenekar, a Góbé, a HolddalaNap, a Kerekes Band, a Meszecsinka, a Parno Graszt és a Zombori zenekar léphet fel október 20-án a budapesti világzenei expóhoz (Womex) kapcsolódó showcase eseményen a Fonó Budai Zeneházban.

A hazai szakemberekből álló zsűri 95 pályázatból választott ki tíz zenekart, ők a Womex nulladik napján a magyar showcase napon állhatnak színpadra a nemzetközi világzenei színtér számos képviselője előtt.

A Fonó Budai Zeneház, a Hagyományok Háza és a Hangvető Zenei Terjesztő Társulás májusban hirdetett pályázatot magyar nép- és világzenei zenekarok számára. A showcase szervezőinek célja, hogy a hazai élvonal minél több ambiciózus szereplője mutatkozhasson be a nemzetközi világzenei élet prominensei előtt, elősegítve a nemzetközi együttműködések, kapcsolatok építését. Az októberi koncertek a nagyközönség számára is nyitottak.

A zsűri döntése alapján tíz zenekar léphet színpadra október 20-án a Fonóban.

Az idei Womex házigazdájaként a Hangvető arra törekszik, hogy a világzenei expo hivatalos nemzetközi programján túl, a Womex-évadhoz kapcsolódva minél több felületet kínáljon a hazai előadók számára szakmai programok és egyéb bemutatkozási lehetőségek által.

A magyar előadóknak június 30-ig lehetett jelentkezni a magyar showcase eseményre. A kiválasztottak segítséget kapnak a nemzetközi szakembereknek adható marketinganyagaik elkészítéséhez. A showcase pályázatokat elbíráló független szakmai zsűri tagja volt Horváth László, a Fonó Budai Zeneház igazgatója, Agócs Gergely, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, Liber Endre, a Womex főszervezője, a Hangvető művészeti igazgatója, Lőkös Csaba, a Művészetek Palotája (Müpa) világzenei programszervezője, Kardos József, a Sziget fesztivál programigazgatója, Árendás Péter, a Zeneakadémia népzene tanszékének adjunktusa, Bende Zsuzsanna, az A38 hajó vezető programszervezője, Morcz Fruzsina, a Zeneipari Hivatal vezetője, Jávorszky Béla Szilárd újságíró, Éri Péter népzenész, rádióműsor szerkesztő, a Womex-életműdíjas Muzsikás együttes tagja, Terdik László, a Bartók Rádió vezető szerkesztője, valamint Kiss Ferenc, az Etnofon Zenei Terjesztő Társulás vezetője.

Az idei Womexet október 21-től 25-ig rendezik meg Budapesten, a helyszínek között lesz a Müpa, a Bálna, valamint az A38. Mintegy nyolcvan országból több mint ezer zenekar pályázik hetven fellépésre a Womex hivatalos programjában, közülük eddig 33-at nevezetek meg, a listán szerepel a Cimbalomduó is, amely Balogh Kálmán és Lukács Miklós cimbalmos egyedi formációja. Nemrég megjelent lemezük jelenleg is előkelő helyen áll a világzenei slágerlistán.

Liber Endre főszervező május végén Egerben, a Music Hungary konferencián azt mondta, akár 17 magyar előadó is színpadra léphet az őszi budapesti nagyszabású világzenei találkozón.

"A programban szereplő hetven fellépő közé hagyományosan legfeljebb egy-kettő kerülhet a rendező országból. Ugyanakkor ehhez jön a nulladik napi tíz magyar előadó a Fonóban, nagy valószínűséggel a megnyitó gálán a Müpában további három produkció lesz látható és hallható, és a hét hivatalos zenei helyszín egyike a regionális Duna színpad lesz, várhatóan két újabb magyarral, így jöhet ki a 17" - mondta akkor a főszervező.

A Womex 1994 óta évről évre háromezer résztvevővel, ötven országból érkező 590 kiállítóval és kilencven ország 1260 intézményének jelenlétében zajlik.

ATEMPO.sk / MTI