Heti listafigyelő – 2015/36. hét

One Direction

Az eredetileg négy angol és egy ír énekes alkotta One Direction jelenleg a világ első számú fiúcsapata, a trónja azonban veszélyben forog. Az együttesből márciusban Zayn Malik kivált – a Drag Me Down az első dal, amely nélküle készült.

A One Direction rajongótábora egy ideje már nem bővül, fogyóban van, de még így is hatalmas, s ez biztosíték volt a Drag Me Down remek debütálására. A felvétel – a várakozásnak megfelelően – már nincs a slágerlisták élvonalában. Az Egyesült Királyságban a rangsor csúcsán kezdett 76 015 példánnyal, amely nem nevezhető kimagasló teljesítménynek. Az elsőről a kilencedikre, onnan a 16. helyre esett. A héten a 11. pozícióban található. Ez a csapat negyedik brit listavezetője. Korábban a What Makes You Beautiful (2011), a Little Things (2012) és a One Way or Another (Teenage Kicks) (2013) című zeneszámokkal járta meg a rangsor élét – mindegyikkel egy-egy hétig uralta a mezőnyt. A Drag Me Down az amerikai Hot 100 lista harmadik helyén nyitott, a héten, a rangsorban tartózkodás harmadik hetében a 31. pozícióban szerepel. A fiúk az USA-ban a Best Song Everrel (2013) tanyáztak a legmagasabban, amely a második helyig jutott. A Drag Me Down a magyar Single (track) Top 40 listán is a csúcson landolt, onnan a kilencedik pozícióba esett, a héten megőrizte a 19. helyét. A One Direction a napokban bejelentette, hogy márciusban legalább egy évre felfüggeszti a működését, mivel szólóban is szeretnének bizonyítani. Júniusban még tagadták a szünettel kapcsolatos híreszteléseket, s ez azt jelzi, nincs minden rendben a háza táján.

Listavezető dalok

Amerikai Egyesült Államok – OMI: Cheerleader (Felix Jaehn Remix)
Egyesült Királyság – Rachel Platten: Fight Song
Németország – Robin Schulz featuring Francesco Yates: Sugar
Magyarország – Avicii: Waiting for Love

 

Világszerte taroló producerek

Az Amerikai Egyesült Államokban egy hét megszakítással hatodik hete a jamaicai OMI Cheerleader című 2012-es szerzeményének a német Felix Jaehn által készített remixe vezet. Az előrejelzések szerint a jövő héten a két héttel ezelőtti első helyezett, The Weeknd slágere, a Can’t Feel My Face tér vissza a Hot 100 lista élére. A kanadai zenész második stúdióalbuma, a Beauty Behind the Madness augusztus 28-án jelent meg.

Rachel Platten a Fight Songgal az USA-ban a hatodik helyig jutott. A környékünkön még ismeretlen harmincnégy éves massachusettsi énekesnő felvétele a brit rangsorban a 68. pozícióból az elsőbe ugrott. A múlt heti listavezető, az angol Jess Glynne zeneszáma, a Don’t Be So Hard on Yourself a harmadik helyre hátrált, a két héttel ezelőtti, a New Jersey-i Charlie Puth és a szintén massachusettsi Meghan Trainor dala, a Marvin Gaye az ötödik pozícióban található. Az elmúlt hetek vezető európai sikere, a német rangsort nyolc hétig uraló Ain’t Nobody (Loves Me Better) az 54. helyről a másodikra lépett. A Chaka Khannal felálló Rufus zenekar 1983-as slágerét Jasmine Thompson énekli, Felix Jaehn remixében hódít.

Németországban is lemezlovas-producer uralja a mezőnyt. Egy hét megszakítással harmadik hete a német Robin Schulz Francesco Yates kanadai énekessel készült Sugar című szerzeménye a legnépszerűbb.

A magyar Single (track) Top 40 listát szintén lemezlovas-producer vezeti, a svéd Avicii a Waiting for Love című felvétellel. A mezőny egyetlen újdonsága, a 15. életévében járó, félig kínai származású angol Jasmine Thompson zeneszáma, az Adore a 24. pozícióba érkezett meg. A magyarországi rádiók hatodik hete Diplo amerikai producer projektje, a Major Lazer a francia DJ Snake-kel és a dán MØ-val készült dalát, a Lean Ont sugározzák a leggyakrabban. A legtöbbet játszott magyar sláger, Rúzsa Magdolna Áprilisa a nyolcadik helyen szerepel.

 

Listavezető nagylemezek

Amerikai Egyesült Államok – Luke Bryan: Kill the Lights
Egyesült Királyság – Jess Glynne: I Cry When I Laugh
Németország – Bon Jovi: Burning Bridges
Magyarország – Republic: Rajzoljunk Álmokat!

 

Újra középpontban az N.W.A

A múlt héten Luke Bryan ötödik stúdióalbuma, a Kill the Lights iratkozott fel az amerikai eladási rangsor csúcsára 345 ezer példánnyal, megelőzve Dr. Dre kaliforniai rapper 295 ezerrel az ezüstérmes pozícióban startoló Compton című harmadik stúdiólemezét. A Georgia államban született, Nashville-ben élő countryzenész albuma 99 ezer példánnyal megőrizte vezető helyét. Dr. Dre rapegyüttese, az N.W.A (Niggaz Wit Attitudes) 1988-as nagylemeze, a Straight Outta Compton iránt kétszázötvennégy százalékkal nőtt meg a kereslet a csapat történetét elmesélő, augusztus 11-én bemutatott Straight Outta Compton című film óriási sikerének köszönhetően. A korong 44 ezerrel a harmincadik pozícióból a negyedikbe jött fel – 85. hete tanyázik a listán. Az élmezőnyben két új belépőre lelünk: a hatodik helyet negyvenezerrel a The Voice harmadik, 2012-es sorozatában ismertté vált Melanie Martinez New York-i énekesnő első stúdióalbuma, a Cry Baby, a nyolcadikat 28 ezerrel a Bullet for My Valentine walesi metálzenekar ötödik stúdiólemeze, a Venom szerezte meg.

Az Egyesült Királyságban az angol Jess Glynne első stúdióalbuma, az I Cry When I Laugh debütált az élen 59 117 példánnyal. Az augusztus 1-jén hetvenkét éves korában Spanyolországban elhunyt Cilla Black angol énekesnő, televíziós műsorvezető, színésznő a múlt héten 12 965 példánnyal vezető gyűjteménye, az eredetileg 1983-ban kiadott, 2013 októberében újra megjelent The Very Best of Cilla Black az ezüstérmes pozícióba hátrált. A New Jersey-i Bon Jovi az előző stúdiólemezeiről lemaradt dalokból összeállított korongja, a Burning Bridges a harmadik, a Britain’s Got Talent tavalyi, nyolcadik sorozatában feltűnt Bars and Melody pop-rap duó albuma, a 143 a negyedik, a jövő heti amerikai rangsor listavezető-várományosa, a Disturbed chicagói metálegyüttes hatodik stúdiólemeze, az Immortalized a nyolcadik helyen kezdett.

A német rangsor első négy pozíciójában újdonságok találhatók. Az első helyen a Bon Jovi albuma, a másodikon a Disturbed nagylemeze, a harmadikon a Boy svájci–német lányduó korongja, a We Were Here, a negyediken Dr. Dre albuma, a Compton nyitott.

Magyarországon a Republic Rajzoljunk Álmokat! című nagylemeze tért vissza az eladási lista csúcsára – a harmadik hetét tölti az élen, 16. hete szerepel a rangsorban. A hét vezér című rockopera dupla CD-je az ötödik, a Bon Jovi albuma a 21., a Disturbed nagylemeze a 28., az Illés zenekar megalakulásának ötvenedik évfordulójára tavaly decemberben a Papp László Budapest Sportarénában tartott Beatünnep dupla CD-je és DVD-je a 36., az 1986-ban alakult RoToR miskolci metálegyüttes 1991-es Tépj szét minden láncot című albuma a 39. pozícióba érkezett meg.

Puha József, ATEMPO.sk