Heti listafigyelő – 2015/38. hét

A slágerlistákon is megnyilvánul a menekültválság. A dalok német rangsorában a Die Ärzte (Az orvosok) huszonkét éves Schrei nach Liebe (Sikoly a szeretetért) című szerzeménye vette át a vezetést.

A Schrei nach Liebe a német punk-rock zenekar 1993 októberében megjelent Die Bestie in Menschengestalt című ötödik stúdiólemezén szerepel. Az antifasiszta zeneszám a neonáci erőszak egy akkori, németországi fellángolására adott reakcióként íródott. A menekültek befogadása mellett kampányoló egyik német csoport halászta elő, ezzel próbálja maga mellé állítani az embereket. „A sláger a mi válaszunk az országba érkező migránsok ellen az utóbbi hetekben megszaporodott támadásokra” – nyilatkozta a vezetőjük. A német nyelvű dal refrénje szerint „az erőszak nem más, mint néma sikoly a szeretetért”. A bolti eladásokat, az online letöltéseket, valamint a rádiós és tévés lejátszásokat figyelő Media Control közlése szerint a Schrei nach Liebe idén, egy hét alatt az eddigi legnagyobb példányszámban legálisan letöltött felvétel a német piacon. A Die Ärzte a szerzemény bevételeit a menekültek támogatására ajánlotta fel.

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Listavezető dalok

Amerikai Egyesült Államok – Justin Bieber: What Do You Mean?
Egyesült Királyság – Sigala: Easy Love
Németország – Die Ärzte: Schrei nach Liebe
Magyarország – Lost Frequencies: Are You with Me

 

Új változatban arat a Jackson 5 slágere

Justin Bieber az amerikai Hot 100 rangsorban is – akárcsak a múlt héten a britben és a magyarban – rajt-cél győzelmet aratott. A What Do You Mean? a 23. a sorban a Billboard magazin listája ötvenhét éves történetében, amely az első helyen debütált. Legutóbb Taylor Swift kezdett az élen tavaly szeptemberben a Shake It Off című slágerével. Bieber eddig az USA-ban az ezüstérmes pozícióig jutó 2012-es Boyfrienddel tanyázott a legmagasabban. A kanadai sztár mögött honfitársa, The Weeknd található két zeneszámmal: a Can’t Feel My Face-szel az első helyről a másodikra csúszott, a The Hillsszel a negyedikről a harmadikra lépett.

Az Egyesült Királyságban Justin Bieber az ezüstérmes pozícióba hátrált. A 71. helyről az elsőre ugrott Sigala angol tropical house producer az Easy Love című felvétellel, a The Jackson 5 1970-es ABC című slágerének átdolgozásával – 82 237 példánnyal vette át a vezetést. A 15. pozícióját a nyolcadikra cserélte a Galantis svéd elektrozenei duó a Peanut Butter Jelly című szerzeménnyel. A legmagasabban rajtoló újdonság Kygo norvég lemezlovas-producer a 18. helyre megérkező Here for You című dala, amelyben az angol Ella Henderson énekel.

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

A német rangsorban a Die Ärzte a 12. pozícióból jött fel az elsőbe. A negyedik helyen nyitott a még 1980-ban alakult, 2014-től ismét aktív Böhse Onkelz német együttes Wir bleiben című zeneszáma.

A magyar Single (track) Top 40 listán Lost Frequencies belga lemezlovas-producer foglalta el a csúcsot az Are You with Me című első slágerével, Easton Corbin floridai countryénekes 2012-es felvételének átiratával, amely a német rangsort két, a britet egy hétig uralta. Mr. Belt, Wezol és Freejak szerzeménye, a Somebody to Love a 25., Skrillex és Diplo formációja, a Jack Ü Justin Bieberrel készült dala, a Where Are Ü Now a 28., Zámbó Jimmy 1996-os zeneszáma, az Egyszer megjavulok én a 29., Taylor Swift felvétele, a Wildest Dreams a 35. pozícióba iratkozott fel. A magyarországi rádiók a svéd Avicii slágerét, a Waiting for Love-ot sugározzák a leggyakrabban.

 

Listavezető nagylemezek

Amerikai Egyesült Államok – The Weeknd: Beauty Behind the Madness
Egyesült Királyság – Iron Maiden: The Book of Souls
Németország – Iron Maiden: The Book of Souls
Magyarország – Iron Maiden: The Book of Souls

 

Metálzenészek újabb hete

Az Amerikai Egyesült Államokban The Weeknd második stúdióalbuma, a Beauty Behind the Madness startol az élen 412 ezer példánnyal. Ez 2015 második legjobb debütálása, ennél többel csak a szintén kanadai Drake nagylemeze, az If You’re Reading This It’s Too Late kezdett februárban, 535 ezer példánnyal. Az élmezőnyben további négy új belépő szerepel: a második helyet 115 ezer példánnyal Halsey washingtoni énekesnő első stúdióalbuma, a Badlands, a hetediket 28 ezerrel a Maddie & Tae nashville-i countryduó első nagylemeze, a Start Here, a nyolcadikat 27 ezerrel a Beach House marylandi popduó ötödik stúdióalbuma, a Depression Cherry, a kilencediket 26 ezerrel Ben Rector oklahomai születésű énekes hatodik stúdiólemeze, a Brand New szerezte meg. A következő újdonságra a 35. pozícióban lelünk, a Motörhead angol metálzenekar 22., Bad Magic című stúdióalbumára. A múlt heti listavezető, a Disturbed nagylemeze, az Immortalized iránt hetvenhárom százalékkal csökkent a kereslet, 26 ezer példánnyal a tizedik helyre csúszott.

A brit rangsor csúcsára az Iron Maiden londoni metálegyüttes 16., tizenegy szerzeményt tartalmazó dupla stúdióalbuma, a The Book of Souls érkezett meg 60 249 példánnyal. Ennél többel legutóbb, június 20-án a Muse nagylemeze, a Drones nyitott, 72 863 példánnyal. Az ötödik pozícióba Troye Sivan johannesburgi születésű, Ausztráliában élő színész-énekes hatdalos EP-je, a Wild, a hatodikba a Five Finger Death Punch Las Vegas-i metálzenekar hatodik stúdióalbuma, a Got Your Six, a nyolcadikba az ismét újjáalakult norvég a-ha trió tizedik stúdiólemeze, a Cast in Steel iratkozott fel. Sam Smith albuma, az In the Lonely Hour 68. hete található a TOP 10-ben, s ezzel rekorder. Korábban a The Beatles volt a csúcstartó – a gombafejűek a Please Please Me című 1963-as első nagylemezükkel hatvankét hétig tanyáztak a tízes mezőnyben.

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

Németországban is az Iron Maiden korongja debütált az élen. Sido német rapper albuma, a VI a harmadik, az a-ha nagylemeze a negyedik, a Five Finger Death Punch albuma az ötödik, a Wise Guys német a capella együttes nagylemeze, a Läuft bei euch a hatodik, a Fettes Brot hamburgi hiphopcsapat albuma, a Teenager vom Mars a hetedik, az Amorphis finn metálzenekar nagylemeze, az Under the Red Cloud a tizedik helyen kezdett.

Az Iron Maiden korongja természetesen a magyar albumeladási listán is a csúcson rajtol. A negyvenes mezőnyt elárasztották a Dalriada nagylemezei. Az 1998-ban alakult, egy ideig Echo of Dalriada néven működő soproni folk-metal együttes új albuma, az Áldás a második, a Mesék, álmok, regék (idei slágerválogatás) a 11., a 2006-os Jégbontó a 13., a 2004-es Fergeteg című nagylemeze a 29. pozíciót szerezte meg új belépőként. A 2009-es Arany-album a 16., a 2007-es Kikelet a 17., a 2012-es Napisten hava a 18., a 2008-as Szelek a 19., 2011-es Ígéret című korongja a 22. helyre tért vissza. Az Omen Huszonöt év című nagylemeze a bronzérmes pozícióba érkezett meg. A metálzenekar 1992-es Brutális tangó című albuma a negyvenedik helyre jött vissza. A rangsorban még két új belépőre lelünk: az ohiói The Black Keys duó egyik tagja, Dan Auerbach The Arcs nevű mellékprojektjének Yours, Dreamily, című nagylemeze a 12., a Kárpátia Tartsd szárazon a puskaport című albuma a 15. pozícióban nyitott.

Puha József, aTEMPO.sk