Felvidékiek a Talentométer könnyűzenei tehetségkutató kapujában

Talentométer

Október 11-ig lehet szavazni az A38 hajó és a Szerencsejáték Zrt. közös könnyűzenei tehetségkutató versenyének, a Talentométernek a nevezettjeire.

Idén is öt műfajban (pop/rock, metál, világzene/népzene, hiphop/reggae, dzsessz) találhatóak feltörekvő zenei egyéniségek és tehetségek a verseny honlapján, ahol a résztvevőkre a közönség is szavaz. A legnépszerűbb előadók közül műfajonként egy bejut az elődöntőbe.

Idén is támogathatjuk felvidéki zenekarainkat. Szavazzatok rájuk, hisz ott van az:

Aylen’s Fall
Gilotin
Renton and the Error jam
Spliff 447

A több hónapot átívelő rendezvény csúcspontja a december 13-i döntő, amely szintén az A38 koncerttermében lesz. Itt derül ki, hogy az öt kategóriában kik lesznek a győztesek. Ők és a közönségszavazáson legjobban szereplő együttes viheti haza a díjakat. Utóbbiak között szerepel lemezfelvételi lehetőség, koncertklip elkészítése, nyári fesztiválfellépések, valamint a Petőfi Rádió és Televízió különdíjai: egy teljes Akusztik és Eleven című adás.

ATEMPO.sk