Ismét Fölszállott a páva a Duna TV-n

2014. január 11-től, tizenöt héten keresztül, minden szombat este, 21.15-től, újra fölszáll a páva a Duna Televízióban.

A nyolc területi válogatón készült filmekben a verseny résztvevőivel ismerkedhetünk meg, akik 2013 májusa és szeptembere között mutatták be zenei és tánctudományukat. Közülük kerül ki az a bizonyos legjobb negyvennyolc produkció, akikkel 2014. március 8-tól az élő adásokban találkozhatunk. A területi válogatókon készült felvételekből összeállított filmek a versenyzőket régió szerinti bontásban mutatják be: Közép-Magyarországon, Erdélyben ill. Moldvában, az Alföldön, Dél-Dunántúlon, Észak-Magyarországon a felvidéki és kárpátaljai ifjakkal együtt, valamint a Vajdaságból érkezetteket. Az elődöntők – amelyekbe a zsűri csaknem félszáz műsorszámot juttatott tovább – március 8-ától indulnak Novák Péter és Herczku Ágnes műsorvezetésével a csatornán.

A zsűri tagjai 2014-ben Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas koreográfus, Sebestyén Márta, Kossuth-díjas énekes, Sebő Ferenc, Kossuth-díjas zenész, a zsűri elnöke, továbbá Agócs Gergely, néprajzkutató, zenész és Diószegi László, történész, koreográfus, a Martin Néptáncszövetség elnöke lesz.

A versenyre a teljes magyar nyelvterületen tevékenykedő, 16 és 35 év közötti versenyzők jelentkezhettek, négy kategóriában: énekes szólisták és énekegyüttesek, hangszeres szólisták és zenekarok, szóló és páros táncosok, valamint táncegyüttesek. A tapasztalat az, hogy a tavalyi műsor sikerességének és igényességének köszönhetően az amatőrök mellett idén jóval több profi táncos és zenész jelentkezett a megmérettetésre.

Azt, hogy kik a legjobbak és kiket juttathatnak a győzelemhez szavazataikkal az idén, tizenöt hét múlva, április 19-én derül ki, a Fölszállott a páva 2014 döntőjén. Az adás ismétlését pedig mindig vasárnap 9.25-kor láthatják a nézők a Duna World csatornán.

Az egyedülálló összefogással útjára indított Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny nem előzmény nélküli: az 1960-as évek végén indult Röpülj páva sikerében ugyan sokan kételkedtek, végül egy országot mozdított meg, és számos, azóta nemzetközi hírűvé vált előadót indított el a pályán a tévés népzenei tehetségkutató verseny.

ATEMPO.sk
forrás: MTVA