Heti listafigyelő – 2015/45. hét

Adele

Adele tarol. A november 20-án érkező 25 című harmadik stúdiólemezének előhírnöke, a Hello című ballada a brit, a német és a magyar listán is rajt-cél győzelmet aratott.

Az Egyesült Királyságban 332 599 példánnyal kezdett az élen, 259 355 példányt vásároltak belőle, 7,32 milliószor streamelték. A brit rangsorban idén eddig a Halálos iramban című mozifilm hetedik részének (Furious 7) betétdala, Wiz Khalifa észak-dakotai születésű rapper és Charlie Puth New Jersey-i énekes slágere, a See You Again debütált a legjobban, áprilisban 193 018 példánnyal szerezte meg az első helyet. A Hello Adele második brit listavezetője. A Someone Like You című slágerével 2011 februárja és áprilisa között egy hét megszakítással öt hétig uralta a mezőnyt. Az angol énekesnő a Hellóval a jövő héten az USA-ban is vezető pozícióban rajtol.

Listavezető dalok

Amerikai Egyesült Államok – The Weeknd: The Hills
Egyesült Királyság – Adele: Hello
Németország – Adele: Hello
Magyarország – Adele: Hello

 

Justin Bieber „bocsánatkérése”

Az amerikai Billboard magazin Hot 100 listájának élmezőnyét kanadaiak uralják, az első négy helyen kanadai férfielőadók tanyáznak. A rangsort hatodik hete The Weeknd vezeti a The Hills című slágerével. Az ezüstérmes pozícióban Észak-Amerika jelenlegi legnépszerűbb rappere, Drake szerepel a Hotline Bling című felvétellel, Timmy Thomas amerikai r&b-énekes 1972-es Why Can’t We Live Together című zeneszámának átdolgozásával. Justin Bieber első amerikai listavezetője, a What Do You Mean? a harmadik. A negyedik helyen Shawn Mendes található a Stitches című szerzeménnyel.

Az Egyesült Királyságban Adele mögé az ezüstérmes pozícióba Justin Bieber egy hét múlva megjelenő Purpose című negyedik stúdióalbumának második beharangozója, a Sorry iratkozott fel. Angliában október 26-án mutatták be a 24. James Bond-filmet, a Spectre – A Fantom visszatér címűt, amelynek főcímzenéje, a Writing’s on the Wall visszatért a TOP 10-be, a 11. helyről az negyedikre jött fel. A következő új belépőre az 57. pozícióban lelünk. Ellie Goulding angol énekesnő nyitott itt a ma forgalomba került Delirium című harmadik stúdiólemezén szereplő Lost and Founddal. Nem ez, hanem az Army az album második kislemezdala, a brit rangsor ötödik helyéig jutó On My Mind után.

A német tízes mezőnyben is Adele Hellója mellett Justin Bieber Sorryja a másik újdonság, amely a bronzérmes pozícióban startol.

Magyarországon a Hello mögött a negyvenes mezőnyben további tíz új belépő található. Justin Bieber a Sorryval a hetedik, a One Direction a Home-mal a tizedik, a Margaret Island az Esővel a 18., Drake a Hotline Blinggel a 28., a norvég Kygo és az angol Ella Henderson a Here For You-val a 29., az angol Sigala az Easy Love-val a 31., az angol Jess Glynne a Don’t Be So Hard on Yourselffel a 34., a Bogi & The Berry a Körúttal a 38., a Dorothy a Jobb, ha hozzászoksz!-szal a 39., a holland Kensington a Riddlesszel a negyvenedik helyet foglalta el. A magyarországi rádiók megszakításokkal 11. hete a Major Lazer amerikai elektrozenei formáció DJ Snake francia producerrel, rapperrel és MØ dán énekesnővel készült Lean On című slágerét sugározzák a leggyakrabban. A legtöbbet játszott magyar felvétel, a Wellhello Gyere és táncolj című zeneszáma – a Soho Party 1994-es Gyere táncolj! című dalának átirata – a 11. pozícióban tanyázik.

 

Listavezető nagylemezek

Amerikai Egyesült Államok – Pentatonix: Pentatonix
Egyesült Királyság – 5 Seconds of Summer: Sounds Good Feels Good
Németország – Sarah Connor: Muttersprache
Magyarország – Ákos: Még egyszer

 

Újdonságokkal teli élmezőnyök

Az amerikai TOP 10 felét új belépők adják. Az első helyre több mint 98 ezer példánnyal a Pentatonix texasi a capella együttes negyedik stúdióalbuma, a másodikra 98 ezerrel Demi Lovato új-mexikói születésű énekesnő ötödik stúdiólemeze, a Confident, a negyedikre 56 ezerrel Machine Gun Kelly ohiói rapper második stúdióalbuma, a General Admission, a hatodikra 48 ezerrel The Game kaliforniai rapper egy héttel a The Documentary 2 című nagylemeze után kiadott The Documentary 2.5 című korongja, a tizedikre 32 ezerrel a Coheed and Cambria New York-i rockzenekar nyolcadik stúdióalbuma, a The Color Before the Sun érkezett meg.

A brit eladási rangsor csúcsán a 5 Seconds of Summer ausztrál fiúkvartett második stúdiólemeze, a Sounds Good Feels Good kezdett 42 459 példánnyal. A tízes mezőnyben további öt újdonságra lelünk. Az ezüstérmes pozícióban a kanadai Bryan Adams 13. stúdióalbuma, a Get Up, a bronzérmesben az olasz Andrea Bocelli filmdalok átdolgozásait tartalmazó nagylemeze, a Cinema, a negyedikben az egykori The Beautiful South angol együttes két zenésze, Paul Heaton és Jacqui Abbott második közös albuma, a Wisdom, Laughter and Lines, az ötödikben az ír Daniel O’Donnell korongja, a The Hank Williams Songbook, a tizedikben Joanna Newsom kaliforniai hárfaművész, billentyűs-énekesnő negyedik stúdiólemeze, a Divers debütált.

Németországban Sarah Connor hamburgi énekesnő kilencedik stúdióalbuma, a Muttersprache tért vissza az eladási lista élére, amely a májusi megjelenése után egy hétig vezetett. Az élmezőnyben három új belépő szerepel: a 5 Seconds of Summer nagylemeze a harmadik, a Depeche Mode-frontember, Dave Gahan a Soulsavers angol produceri duóval közös második albuma, az Angels & Ghosts az ötödik, az angol Rod Stewart 29. stúdiólemeze, az Another Country a hetedik helyet szerezte meg.

A magyar piacon negyedik hete Ákos albuma, a Még egyszer a legkelendőbb kiadvány. A HétköznaPI CSAlódások punkzenekar nagylemeze, a Pont a harmadik, Udvaros Dorottya Hrutka Róbert és Bereményi Géza szerzeményeit tartalmazó albuma, a Majdnem valaki a hetedik, Sárik Péter szerzői nagylemeze, a vendégművészekkel készült Idebent – odakint a nyolcadik, a Varga Gábor Jazz Trio albuma, az Up Jazz / Cool Jazz a 11., a Syrius Legacy nagylemeze, Az ördög álarcosbálja újratöltve a 13., a Köteles Leander vezette Amigod együttes albuma, a Love Story a 18., Dave Gahan nagylemeze a 19., a 5 Seconds of Summer albuma a 22. pozícióba iratkozott fel.

Puha József, ATEMPO.sk