Itt az első elődöntő továbbjutói - Fölszállott a páva

Az élő adásokba 48 produkció jutott tovább, melyből az első elődöntőben 12 profi előadást láthatott a közönség négy különböző kategóriákban a Fölszállott a páva című tehetségkutató péntek esti adásában a Duna Televízióban.

Itt az első elődöntő továbbjutói. A középdöntőkben újra találkozhatunk:

  • a Busai Bori-Mahovics Tamás párossal,
  • az Aprája Dudazenekarral,
  • Gorzó Boglárkával,
  • Kovács Dániellel,
  • Sándor Zsigmonddal, 
  • valamint a Bartina Táncegyüttes Gyermekcsoportjával is.

 

Sebő Ferenc, a Fölszállott a páva zsűrijének elnöke elmondta, a versenyt a 6-14 éves kor közötti gyerekek számára hirdették meg, akik négy - énekes, hangszeres, szóló- és páros tánc, valamint táncegyüttes - kategóriában mutatják be tudásukat.

Négy elődöntőt rendeznek, ezeket két középdöntő követi, a döntőt pedig december 18-án láthatják a nézők.

A zsűri elnöke Sebő Ferenc zenész, népzenekutató, tagjai Timár Böske néptáncos, Kocsis Enikő táncművész-koreográfus, Eredics Gábor népzenész, Berecz István néptáncos és Sebestyén Márta népdalénekes.

Az MTVA és a Hagyományok Háza közös népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorának harmadik évadában több mint kétezer 6 és 14 év közötti ifjú tehetség állt a szakmai zsűri elé.

aTEMPO.sk / MTI
Fotó: Levente Váradi - lumidance