A legnagyobb kincs Takács Noémi

Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén, A Dal című showműsor harmadik elődöntőjét február 8-án rendezték, ahol többek között a BülBüls is szerepelt. A poptrió énekesnője, Takács Noémi, aki Peredről származik. A Minden mosoly című dalról az volt a zsűri véleménye, hogy nem eurovíziós típusú dal, de Rúzsa Magdi hozzátette: "te vagy itt a legnagyobb kincs".
A BülBüls dala nem került be a legjobb 18 dal közé, de így is nagy sikert ért el a közönségnél.

Takács Noémi kilenc éve foglalkozik az énekléssel. 2010 óta az Érsekújvári Rockszínpad tagja. Vendégszerepelt a Fekete-Kovács Kornél vezette Modern Art Orchestra fellépésein, valamint az Emil.RuleZ! 2012-ben megjelent Gyere át című albumán. Jelenleg a Kőbányai Zenei Stúdió harmadéves hallgatója, a Budapest Voices és a BülBüls énekese. Tavaly Kállay-Saunders vokalistájaként A Dal-ban a legjobb négy között végzett.

A Dal idei 18 elődöntőse Király Viktor, Marge, Szabó Leslie, Oláh Ibolya, Group'N'Swing, Depresszió, Kállay-Saunders, Joni, Bogi, Polyák Lilla, Muzikfabrik, Dér Heni, Pál Dénes, New Level Empire, Fool Moon, Radics Gigi, a Mystery Gang és a Honeybeast.

A középdöntőket február 15-én és 16-án rendezik, a két műsorból A Dal február 22-i döntőjébe nyolc produkció kerül, a győztes képviseli Magyarországot az idei, 59. Eurovíziós Dalfesztiválon május 6. és 10. között a dán fővárosban, Koppenhágában.

A Dal zsűrijében Rúzsa Magdi énekesnő, Kovács Kati énekesnő, Rákay Philip, az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese, valamint Csiszár Jenő rádiós műsorvezető foglal helyet. A verseny és a showműsor digitális kommentátora ByeAlex, aki a tavalyi malmői Eurovíziós Dalfesztiválon Magyarország képviseletében 10. lett Kedvesem című dalával.

Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatójába 435 dalt neveztek, közülük az előzsűri szűkítette 30-asra a mezőnyt.

aTEMPO.sk