A párkányi Mihályi Réka A DALban

Mihályi Réka

A Dal, az eurovíziós nemzeti dalválasztó show a hétvégén az elődöntőkkel folytatódik. Szombaton és vasárnap 9-9 dalból választja ki a zsűri és a közönség a legjobb 8 dalt, melyek bekerülnek a február 22-i döntőbe.

A hétvégén sem maradunk felvidéki vonatkozás nélkül, hisz a Group’N’Swing zenekar énekese Mihályi Réka Párkányban született.
A 32 éves énekesnő kicsi korától zenél, a párkányi művészeti alapiskolában tizenkét évig csellózott. Diákévei alatt (gimnázium Párkányban, jogi egyetemet Budapesten) klasszikus éneket is tanult. Pély Barna, a United frontembere javasolta, hogy jelentkezzen a Group’n’Swing zenekarhoz és így 2009-ben csatlakozott hozzájuk.

Group’N’Swing

Group’N’Swing zenekar Magyarország kedvenc Swing & Boogie Show zenekara, mely saját, kifejezetten táncparkettre szánt, boogie-s lüktetésű, de swinges, big band-es hangulatot idéző szerzeményeivel, és a stílushoz passzoló karakteres imidzsével vívta ki a szakma és a közönség elismerését.
2010 októberében jelent meg debütáló lemezünk, „Swing amíg élek” címmel, melyen Pély Barna, Elek Norbert, Almási Attila és Sapszon Bálint szerzeményei hangzanak el. Az albumon található „Szép lányok és rossz fiúk” című dal bekerült a III. Jazzy Jazz Dalverseny döntőjébe is. A verseny egy különdíjat is hozott a zenekarnak, Gájer Bálint a zenekar egyik frontembere, a” legjobb férfi énekes”-nek járó díjban részesült.
A most elkészült második nagylemezünket, a „Botrány”-t modernebb hangszerelés és elegánsabb hangvétel jellemzi, ami nem csak zeneileg, de színpadi megjelenésben is megnyilvánul a koncertjeinken. Jól tükröződik ez a nagylétszámú zenekari felállásban is: 4 fúvós, dobos, nagybőgős, gitáros, zongorista és két énekes. A “Botrány” című album zenei rendezője ezúttal a United formációból is ismert Romhányi Áron volt.
A cél továbbra is az volt, hogy műfaji korlátok nélkül jól táncolható, bulis dalokat írjunk. Az alapvetően pop zenei struktúrájú albumon keveredik a swing, a latin, a ballada és a rock’n’roll. Mindenből a legjava, a lényeg az igényes szórakoztatás! Az új lemez gerincét ezúttal még inkább a magyar nyelvű saját szerzemények adják, melyek mellé négy feldolgozás is felkerült, hogy azért az ismerős dallamok is felcsendüljenek. A Group’n’Swing “Botrány” című albuma egy tökéletes házibuli nélkülözhetetlen kelléke – 2013-ban Fonogram díjat nyert.

A Group’N’Swing szombaton, február 15-én a Retikül című dalukat mutatja meg ismét a közönségnek és ha a zsűri nem juttatja tovább, a felvidéki szavazatokra is számítanak.

 

ATEMPO.sk
forrás: A DAL 2014