Hat angol és három magyar nyelvű dal hangzik el A Dal szombati második középdöntőjében, ahonnan újabb négy produkció jut a február 27-i döntőbe. Most szombaton adják át A Dal 2016 Legjobb Dalszövege díjat is.
A Duna és a Duna World csatornán 19 óra 40 perctől élőben látható második középdöntőben kilenc előadó áll színpadra, közülük három a szakmai zsűri és a nézők pontozásának eredményeként, egy a közönség szavazataival kerül a fináléba.
A zeneszerző Szabó Zé két munkája is versenyez szombaton: az egyiket az első elődöntő győztese, Freddie (Fehérvári Gábor Alfréd) adja elő, a dal címe Pioneer; a másikat pedig Nika (Veres Mónika), az ő előadásában az Emlékkép lesz hallható.
Szövegíróként szintén két dalt jegyez a szombati mezőnyben Johnny K. Palmer, aki tucatnál is több dalhoz írt már angol szöveget A Dal négy éve íródó történetében. Ezúttal Vásáry André (Why), valamint Berkes Olivér és Tóth Andi (Seven Seas) énekli szövegeit, utóbbi dalba zeneszerzőként is besegített a szerző Kovacsics Ádámnak.
Az említettek mellett most szombaton lép színpadra a ByTheWay (daluk címe: Free to Fly), az Egy Másik Zenekar (Kéne közös kép), Gáspár Laci (Love and Bass), a Parno Graszt (Már nem szédülök) és a Passed (Driftin') is.
Extra produkcióként a közönség Zséda és Demjén Ferenc duettjét láthatja és hallhatja.
A szombati középdöntőben jelentik be, hogy ki kapja A Dal 2016 Legjobb Dalszövege díjat. Az elismerést a műsor történetében most adják át először, a győztesről a közönség és a szakmai zsűri dönt.
Az idei dalválasztó műsor zsűrijében Zséda többszörös Fonogram-, eMeRTon- és Artisjus-díjas énekes; Frenreisz Károly, a Skorpió együttes vezetője, a Metro és az LGT egykori alapítója; Pierrot zenei producer és előadó; valamint Both Miklós zeneszerző, énekes, előadó, a Napra és a Both Miklós Folkside alapítója szerepel.
Az egy héttel ezelőtti első középdöntőből a zsűri döntése alapján Petruska (Trouble in My Mind), Oláh Gergő (Győz a jó) és a Kállay Saunders Band (Who We Are), a közönség szavazataival a Mushu (Uncle Tom) már bejutott a döntőbe.
ATEMPO.sk / MTI
Támogass minket!
Támogasd a 10 éves ATEMPO.sk-t, ha tetszik, amit csinálunk és szeretnéd, hogy további tartalmak készüljenek, még több információ, beszámoló, interjú, esemény jelenjen meg felületeinken. Támogatásoddal a jövőben is szolgálhatjuk a közösségünket. Köszönjük!