Május végén ismét lesz Feszt!Eger, ÉTER tehetségkutató és Music Hungary konferencia

Május 26. és 28. között ismét megrendezik a Feszt!Egert; a háromnapos könnyűzenei fesztiválnak, valamint a hozzá kapcsolódó Music Hungary könnyűzeneipari konferenciának és az ÉTER zenei tehetségkutatónak ezúttal is az egri Bolyki Pincészet ad otthont - mondta Tóth Tibor, a Feszt!Eger és a Music Hungary főszervezője.

Az idén harmadik alkalommal meghirdetett rendezvény tavaly több mint tízezer látogatót vonzott. Abban bíznak a szervezők, hogy idén már mindhárom nap telt házas lesz.

A rendezvény költségvetéséről szólva Tóth Tibor elmondta, hogy a Feszt!Eger tavaly már termelt némi nyereséget, amelyet az idei programokra és a helyszín fejlesztésére fordítanak. A tavalyi, 30 millió forintot meghaladó költségvetéssel szemben idén mintegy 41 millió forintból gazdálkodhatnak.

Gerendai Károly, a Feszt!Eger életre hívásában és a Music Hungary szervezésében résztvevő Sziget Kft. ügyvezetője a konferencia jelentőségét hangsúlyozva felidézte, hogy az első ízben négy éve megrendezett Music Hungary-n fogalmazódott meg például az iparágat támogató kormányprogram igénye. Ennek nyomán jött létre a Cseh Tamás Program, amely sok elemében bizonyította, mekkora segítséget tud nyújtani az iparág szereplőinek.

Gerendai Károly a Music Hungary eredményei közé sorolta még többek között a külföldi tapasztalatok magyarországi hasznosítását is. Közlése szerint a konferencia egyik idei témája a könnyűzenei oktatásnak a közoktatásban való megjelenése lesz.

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

Habis László, a hevesi megyeszékhely polgármestere arról beszélt, hogy Eger kulturális, zenei, turisztikai kínálatába új színt vitt a Feszt!Eger, amelyet város - a tavalyihoz hasonlóan - idén is 15 millió forinttal támogat. Emlékeztetett arra, hogy a fesztiválprogramon kívül az önkormányzat az Egri ifjúsági zenei programon keresztül egy négymillió forintos pályázatot hirdetett meg helyi zenekarok számára.

A Feszt!Eger három napja alatt három színpadon közel 50 zenekart láthatnak a vendégek, az ÉTER tehetségkutatón pedig 35 fellépőre számítanak. A jegyárakról elhangzott, hogy a tavalyihoz képest 30-40 százalékos a drágulás, azonban még ezzel is az olcsóbb fesztiválok közé tartozik a Feszt!Eger. Gerendai Károly megjegyezte: a tavalyi rendkívül alacsony árakkal "eléggé kiütötték a biztosítékot a szakmában".

A programról annyi már tudható, hogy a fesztivál első napján, csütörtökön este a Második műszak lép fel, őket az idén 25 éves Quimby követi. Pénteken mások mellett a Wellhello, a Mary Popkidz, a Halott pénz, a Paddy & the Rats, Péterfy Bori és a Bëlga is fellép. Szombaton Ganxsta Zolee és a Kartel, a Road, a Tankcsapda, a Hiperkarma, Anna and the Barbies és a Supernem lesz látható többek között. A péntek és a szombat estét diszkó zárja.

aTEMPO.sk / MTI