Kökény Tamás lett a Virtuózok fődíjasa

Kökény Tamás lett a Virtuózok fődíjasa

Kökény Tamás nagybőgős nyerte a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató verseny második évadának fődíját.

A fináléban a három korcsoportgyőztes, Kökény Tamás mellett Holozsai Eszter fuvolista és Váradi Gyula hegedűs közül választották ki a nézők a fődíjast. Az öttagú zsűri az élő fináléban csupán véleményezte a produkciókat, a nézők telefonos applikáció segítségével vagy sms-ben szavazhattak kedvencükre.

Kökény Tamás 12 millió forintot és tengerentúli fellépési lehetőséget nyert, a New York-i Carnegie Hall színpadára léphet majd. Holozsai Eszter és Váradi Gyula nyereménye 6-6 millió forint, előbbi Londonban, a Cadogan Hallban, utóbbi pedig a Berlini Filharmonikusok koncerttermében mutatkozhat be a 2016/2017-es évadban.

Emellett számos különdíjat is kiosztottak a kilenc döntős virtuóz között. Roland Attila nyerte a lehetőséget, hogy Magyarországot képviselje a kölni Eurovision Young Musicians versenyen.

Kökény Tamás lett a Virtuózok fődíjasa

A műsorban a versenyezők egy klasszikus és egy műfajokon átívelő, crossover darabot vagy darabrészletet adtak elő a Nemzeti Filharmonikusok kíséretében.

Holozsai Eszter Verdi Álarcosbál című operájából, valamint a Harry Potter című film zenéjéből Hedvig témáját játszotta. Kökény Tamás Vittorio Monti Csárdás című darabját, valamint a Schindler listája című film zenéjét adta elő. Váradi Gyula Hubay Jenő Csárdajelenet című művét, valamint Carlos Gardel tangójának feldolgozását hegedülte.

A műsorban a versenyzők mellett az InFusion Trió és a Virtuózok kilenc döntése lépett színpadra, valamint Miklósa Erika és Molnár Levente operaénekes duettjével szórakoztatta a közönséget.

A Virtuózok Magyarország első komolyzenei tehetségkutató műsora, amely 2014-ben nagy sikerrel debütált a közmédiában. A műsorban a hagyományos tehetségkutatókkal szemben kizárólag a klasszikus zenei képzettség és a tehetség számít. A versenyre három korcsoportban, 6-12 éves, 13-17 éves és 18-23 éves zenészek jelentkezését várták.

ATEMPO.sk / MTI
Fotó: Bruzák Noémi