Már javában folyik a The Butchers közép-európai turnéja

A somorjai The Butchers május 15-én Esztergomban a Comedium Corso fesztivál keretén belül indította közép-európai turnéját. A koncertsorozat 9 állomást tartalmaz, és Szlovákián kívül fellépnek meg Magyarországon, Csehországban és Lengyelországban.

Az együttes egyedüli szlovákiai zenekarként Lengyelország legnagyobb blues eseményén, a Suwalki Blues fesztiválon is fellép. Ezen az eseményen többek közt olyan előadók zenélnek idén, mint a Blues Pills zenekar, Warren Haynes vagy Otis Taylor.

Nemrégiben az együttes a „Rocková maturita” (Rock érettségi) versenyen jutott az elődöntőbe, így lehetőségük nyílik fellépni Szlovákia legnagyobb rock fesztiválján is a Topfesten Pőstyénben.

Magyarországon legközelebb június 11-én adnak koncertet Visegrádon, itthon pedig július 2-án a Dunaszerdahelyi Habos Napok keretén belül zenélnek.

 

Hushegyi András

És még egy érdekesség a zenekar háza-tájáról. Az együttes frontembere, Hushegyi András májustól hivatalosan is a gútai GV guitars arca lett (endorser). A cég 2006-tól foglalkozik jellegzetes, egyedi tervezésű elektromos gitárok gyártásával és most már ő is a nagy család tagja.

 

A turné állomásai

május 15. - Comedium Corso Utcaszínház és Kortárs művészeti fesztivál - Esztergom (HU)
május 20. - Somorja (SK)
június 11. - Visegrád (HU)
július 1. - Topfest (SK)
június 2. - Dunaszerdahely (SK)
június 7-10. Suwalki Blues festival - Suwalki (PL)
július 16. - Brünn (CZ)
augusztus 5-6. - Tokaj (HU)
szeptember 11. - Strážnice (CZ)

aTEMPO.sk