Baráti Kristóf és Falvai Sándor kapta idén a Bartók-Pásztory-díjakat

Baráti Kristóf

Baráti Kristóf hegedű- és Falvai Sándor zongoraművésznek ítélte idén a magyar zenei szakma legrangosabb elismerésének számító Bartók-Pásztory-díjakat a kuratórium. A kitüntetéseket a hagyománynak megfelelően Bartók Béla születésnapján adták át kedden a Liszt Ferenc Zeneakadémián.

A díjat odaítélő kuratórium a szokásostól eltérően ezúttal két előadóművésznek adományozta a kitüntetést: Falvai Sándornak és Baráti Kristófnak - tájékoztatta az MTI-t Devich János, a kuratórium tagja, a Liszt Ferenc Zeneakadémia professor emeritusa.
A díjat Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora, a kuratórium elnöke nevében Devich János adta át a kitüntetetteknek. Az elismerést Falvai Sándor helyett felesége, Keveházi Gyöngyi zongoraművész vette át. Az eseményen Baráti Kristóf eljátszotta Bartók Szólószonátájának IV. tételét, Falvai Sándortól pedig egy Balassa Sándor-zongoradarab felvételét hallhatták a jelenlévők.

Baráti Kristóf az első díjazott a Bartók-Pásztory-díj történetében, aki ugyanabban az évben kapja meg az elismerést, amelyben Kossuth-díjjal is kitüntették. A hegedűművész 1979-ben született Budapesten, mesterei Szenthelyi Miklós, Tátrai Vilmos és Eduard Wulfson voltak. Pályája kiemelkedő pontja volt, amikor 2010-ben Moszkvában elnyerte a Paganini Nemzetközi Verseny első díját, a hegedűsök "Oscar-díját". Jelenleg az 1703-ban készült "Lady Harmsworth" Stradivariuson játszik. Baráti Kristóf néhány nappal Kossuth-díja átvétele után nagy sikerű szólókoncertet adott a felújított Zeneakadémia nagytermében.

Falvai Sándor

Falvai Sándor Liszt-díjas zongoraművész Ózdon született 1949-ben. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen és a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban végzett tanulmányai után a Zeneakadémián helyezkedett el oktatóként, több ciklusban a zongora tanszék vezetője, 1997-től 2004-ig pedig a Zeneakadémia rektora volt. Pályája során az Egyesült Államoktól a Távol-Keletig számos országban adott hangversenyeket. Jelenleg a Zeneakadémia oktatója, rendszeresen tart mesterkurzusokat külföldön, és vállal zsűritagságot nemzetközi versenyeken. Előadói repertoárja a barokk korszaktól a 20. századi alkotásokig terjed, ezen belül elsősorban a klasszika és a romantika áll érdeklődésének középpontjában.

A díjat Bartók második felesége, Pásztory Ditta zongoraművész végrendelete alapján 1984-ben hozták létre, forrása a befolyó jogdíjak egy része. A Bartók-Pásztory-díjat azoknak az alkotó- és előadóművészeknek adományozza a zeneszerző születésnapján a Zeneakadémia neves professzorokból álló szakmai grémiuma - Pásztory Ditta akaratának megfelelően -, akik munkásságukkal jelentősen hozzájárultak a hazai zenei élet fejlődéséhez és Bartók Béla szellemiségének megőrzéséhez.

ATEMPO.sk
forrás: MTI