Karácsony János James, az LGT gitárosa 65 éves

Karácsony János

Karácsony János James gitáros, énekes, zeneszerző augusztus 19-én Budapesten született. Szülei székelyföldiek voltak és Ő maga is székely embernek tarja magát.

A zenével már gyermekkorában megismerkedett, először zongorázni tanult, majd áttért a klasszikus gitárra. Első zenekara a Ferm volt, amelyben 1967 telétől játszott, ahol Vince Viktóriát kísérte. 1971-ben a Generál együttes alapító tagja lett, Novai Gáborral, Révész Sándorral, Reck Lajossal, Ákos Istvánnal és Várkonyi Mátyással. Olyan slágerek kerültek ki tőlük mint a Csöngess be hozzám jó barát, Ha ismerném és a Szélkakas.

 

 

1974 októberében az LGT-hez csatlakozott, az Amerikába disszidált Barta Tamás helyét vette át. Virtuóz gitárjátékával, tiszta énekhangjával, dalainak különös hangulatával nagyban hozzájárult az LGT sikeréhez. Legismerttebb szerzeménye a Rajongás, az Engedj el, Az utolsó szerelmes dal, A dal a miénk, az Áldd meg a dalt, A síneken és az Ellenfél nélkül.

Az 1980-as évek közepétől az együttes egyre kevesebbet koncertezett, a tagok szóló karrierjüket építgették. Karácsony első szólólemezét 1986-ban jelentette meg Az időn túl címmel, ezt követte tíz évre rá a James, majd a Boldog Karácsony 2002-ben.

Producerként és hangmérnökként közreműködött a Napoleon Boulevard albumain, de dolgozott az LGT tagjaival is.

2000-ben megkapta a Hungaroton életműdíját, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át, 2014-ben pedig a Story Ötcsillag-díját (megosztva az LGT tagjaival) Az év zenei produkciójáért.

ATEMPO.sk / wikipedia