(Talán) újra szól a hatlövetű a rózsakertben - Újabb Guns N´ Roses album a láthatáron?

A pletyka azért jó dolog, mert okot ad az embereknek, hogy beszéljenek egymással. A zenei életben felröppenő pletyka pedig azért jó, mert a rajongók megbeszélik, és még zenét is hallgatnak mellé. Tehát a zenei pletyka jó – ezt megállapíthatjuk, mert okot ad a zenehallgatásra, és a zene még a pletykánál is jobb! Na ezt megbeszéltük. Akkor lássuk a pletykát:

Az “axlrosefaclube.com” rajongói oldal egy meg nem nevezett belső forrásra hivatkozva azt közölte, hogy Slash és Duff (a G´n´R alapító szóló-és basszusgitárosa) feljátszották összesen hat dal gitáralapját. Ez a hat dal úgymond “második része” a “Chinese Democracy” 2008-as G´n´R albumnak, ami már nem fért rá a korongra. A forrás nem biztos benne, hogy ebből egy hagyományos, teljes hosszúságú lemez lesz, hiszen a pletyka szerint Axl nem énekelt fel eddig semmilyen vokált ezekhez a dalokhoz.

 

Slash és Duff

Annyit tudunk, hogy Slash még márciusban kidolgozott egy szólót az “Atlas Shrugged” nótához, ezért a forrás erre, és még néhány eddig napvilágot nem látott infóra támaszkodva úgy gondolja, hogy ezeket a dalokat egy esetleges válogatásalbumhoz írják, illetve keverik újra. Persze Axl még júniusban, az újraegyesítés előtt azt nyilatkozta, hogy rengeteg új anyaga van, és hogy mind a G´n´R-zal, mind az AC/DC-vel szívesen készítene lemezt. Mióta a banda újra összejött, mindenféle találgatás előfordult már, ahogy az lenni szokott.

A pletyka tehát – csak pletyka, mivel “hivatalos” forrás nem erősített meg semmi ilyesmit. A turné viszont kitűnően halad a hírek szerint. Nekem sajnos még nem volt szerencsém a G´n´R-t élőben megtapasztalni, de az öcsémnek igen – félig-meddig. Mivel édesanyánk egyszer volt a koncertjükön, mikor a tesómmal volt terhes, az meg mióta tudja, hogy a banda rajongója vagyok, azzal szívat egyfolytában, hogy ő már volt egy G´n´R bulin – “magzatpózban”!

 

Axl

Mindenesetre a rajongók népes, milliós tábora megveszne egy újabb lemezért. Én személy szerint sorban állnék a megjelenést megelőző este óta, hogy enyém legyen az első! Szóval innen is szurkolunk néhány új (és régi) dalért. Sok sikert a zenekarnak a még idén hátralevő dél-amerikai turnéhoz! Ezután Japánt és Ausztráliát látogatják meg, de a menedzserük azt ígéri, hogy utána is folytatják.

Tehát jó dolog a pletyka. Tehát beszéltünk egy kicsit a zenéről. Tehát most hallgatok egy kis G´n´R-t.

 

{jamedia src="/

" type="video" mtype="youtube"}

 

Bódis Attila, aTEMPO.sk
Fotó: gunsnroses.com