Megjelent a Kies bemutatkozó albuma és új klipje

Kies

A Kies zenekar nagy léptekkel halad előre, hiszen alig egy éve léteznek, de sorra gyűjtik a szakmai elismeréseket, járják az országot koncertezve, olyan zenekarok előtt nyitják az estét, mint például az Enter Shikari, emellett pedig egyre gyártják a klipeket is.

Ezúttal a lemez megjelenése alkalmából a címadó dalra, a Kaland az életre készítettek egy hangulatos roadmovie-t. A közös nyaralás során rögzített videó tökéletesen mutatja be a vagány srácok filozófiáját:

“A klip pont úgy készült, mint amiről részben a szám is szól. Kitaláltuk, hogy menjünk le Horvátországba “zenekarépítős” kirándulásra két napra, és akkor forgassunk is. Nem volt fix, hogy pontosan hova megyünk, hogy hol alszunk majd, vagy mit is csinálunk, csak elindultunk. A végére pedig tényleg igazán szép kalandokban lett részünk.” - mesélték a srácok a kétnapos forgatásról.

 

 

A zenekar az elmúlt időszakban rengeteg mindent letett az asztalra: augusztusban egy remek zombis videó által hallgathattunk bele a Kaland az élet első single-jébe, a Nem a világ vége-be, közben fesztiválfellépéseik mellett a Barba Negrában az Enter Shikari előtt nyitották az estét augusztus 24-én, és azonnal indultak is, hogy leforgassák most bemutatott klipjüket. Tavaly ősszel a Kettőnégy Gumizsiráf díjátadóján “Az év ifjú titánja” kategória jelöltjeként álltak a színpadon, második helyen végeztek a Talentométer pop-rock szekciójában és amellett, hogy Szelid című dalukat a Petőfi Rádió is játszási listájára tűzte, három videoklipet is megjelentettek. A 2015-ös őszi/téli klubszezonban stílszerűen már a Fish!-t kísérték el előzenekarként.

Ennek folyományaként a most megjelenő lemez egyik különlegessége az is, hogy az Add ki magadból című tracken a Fish! frontembere, Senior Hal, vagyis Kovács Krisztián működik közre.

 

Kaland az élet

Kaland az élet tracklista:

1 Nem a világ vége
2 Rád emlékeztet
3 Mérges
4 Fejjel a föld felé
5 Kaland az élet
6 Add ki magadból (feat. Krisztián Kovács)
7 Vihar
8 Lesz majd jobb
9 Meríts erőt
10 Tűz, víz, repülő

ATEMPO.sk