Metal Talent War tehetségkutató szlovákiai magyar zenekaroknak is

A MetalWar Fest fesztiválon fellépő zenekarok minden évben, Szeptember első hétvégéjén egy ajándék koncertet adnak a rajongóik számára! Teszik ezt azért, mert a rajongók egész évben azzal támogatják őket, hogy megvásárolják a lemezeiket, befizetnek a koncertjeikre és azon fesztiválokra, ahol a kedvenceik fellépnek. A MetalWar Fest-en nagyon kevés a fellépőknek szánt hely, hiszen, csak maximum 30 külföldi, illetve 30-40 magyar zenekar léphet fel, pedig Magyarországon több ezer egészen jó zenekar van. A fellépő bandák nagyon jól kell játsszák azt a stílust melyet választottak, legyen az Hard Rock, Heavy, Thrash, Black, Death vagy Power Metal stb….emiatt egy egészen magas szinten kell zenéljenek azért, hogy a MetalWar Fest-en léphessenek fel.

A kevésbé ismert, de jól zenélő zenekaroknak, a Metal Talent War tehetségkutató ugródeszka lehet a MetalWar Fest-en, illetve a MetalWar Tour-on való szerepléshez! A tehetségkutató, a jól ismert „Bandák Csatája” folytatása, mely már két sikeres évadon is túl van. A MTW-on való indulás nevezési díjhoz kötött, mely nem kis összeg, viszont a győztes zenekarok egészen jó úton indulnak el a megmérettetést követően. Sőt, a nem nyertes zenekarok is komoly lehetőséghez juthatnak a megjelenésükkel, ugyanis a versenyen, illetve a zsűriben, menedzserek, producerek, sajtósok is jelen lesznek, akik olyan bandákat is kinézhetnek maguknak, akik esetleg nem nyertek. A MTW-ra maximum 30-35 zenekar juthat be, hiszen csak két napig tart a verseny. A harmadik napon a döntő lesz, melynek végén csak egy maradhat! A győztes zenekar a „METALWAR HŐSE” címet is elnyeri az értékes nyeremények mellett!

Természetesen, különdíjak is lesznek a kiemelkedő zenekarok részére, akik, a nyereményeken kívül, olyan címeket is elnyerhetnek, mint például a „MetalWar Felfedezett”, „MetalWar Reménység”. További díjakat nyer majd a MTW legjobb énekese, gitárosa, basszusgitárosa, dobosa, illetve billentyűse.

Nyeremények

„METALWAR HŐSE”:

  • A zenekar bekerül a „MetalWar Management” istállójába, mely menedzsment, média megjelenésekkel, fellépésekkel stb. egyengeti majd a zenekar útját.
  • Egy nagylemez anyagának teljes felvétele.
  • Egy professzionális videoklip.
  • Részvétel a 2015 évi „MetalWar Tour 2015’ országos turnén. 
  • Fellépés a „MetalWar Fest 2015” fesztiválon, a nagyszínpadon.
  • Bemutatkozó anyag jelenik meg a nyomtatott „Hammerworld Magazin”-ban, illetve online bemutatása a zenekarnak az ország legismertebb webzine-ok oldalain, mint Hard Rock Magazin, Hammerworld stb.

„MetalWar Fefedezett”:

  • A zenekar bekerül a „MetalWar Management” istállójába, mely menedzsment, média megjelenésekkel, fellépésekkel stb. egyengeti majd a zenekar útját.
  • Egy EP anyagának teljes felvétele.
  • Részvétel a 2015 évi „MetalWar Tour 2015’ országos turnén. 
  • Fellépés a „MetalWar Fest 2015” fesztiválon, a nagyszínpadon.
  • Bemutatkozó anyag jelenik meg az ország legismertebb webzine-ok oldalain, mint Hard Rock Magazin, Hammerworld stb.

„MetalWar Reménység”:

  • Egy EP anyagának teljes felvétele.
  • Részvétel a 2015 évi „MetalWar Tour 2015’ országos turnén. 
  • Fellépés a „MetalWar Fest 2015” fesztiválon, a nagyszínpadon.
  • Bemutatkozó anyag jelenik meg az ország legismertebb webzine-ok oldalain, mint Hard Rock Magazin, Hammerworld stb.

„A legjobb énekes, gitáros, basszusgitáros, dobos, billentyűs” kategória győztesei:

  • Meglepetés nyereményekhez jutnak majd, a fesztivált és a tehetségkutatót támogató partnerek jóvoltából.

Az 5-6 tagot számláló zsűrit, híres zenészek, sajtósok, menedzserek alkotják majd. A zsűritagok neveit, a Metal Talent War kezdete előtt egy hónappal jelentik be a szervezők.

Külföldi zenekarok is jelentkezhetnek a Metal Talent War-ra. Nincsenek megkötések, tehát lemezzel, menedzsmenttel rendelkező bandák is benevezhetnek a tehetségkutatóra.

Jelentkezni a Metal Talent War főszervezőjénél lehet: Boltsek Andrea, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.+36 20 319 1077

aTEMPO.sk