Stano Počaji és Juraj Schweigert koncert - Dunaszerdahely Live

2016. december 14-én 21 órától Dunaszerdahelyen a Loft Bárban folytatódik a Dunaszerdahely Live sorozat, ahol szerdánként helyi tehetséges zenészeket mutatnak be. Ezúttal kellemes Bossa, Blues és Jazz zenét halhatunk a Stano Počaji és Juraj Schweigert duótól. A belépés mint mindig, most is ingyenes. Mindenkit szeretettel várnak.

FACEBOOK ESEMÉNY

A zenész duó feltűnést keltett már "Harmonikovica 2014" nevű fesztiválon is, ahol a színes zenei felhozatalukkal és kommunikációjukkal a közönség érdeklődését is felkeltették. A páros repertoárjában a klasszikus jazz mellett örökzöld slágerek, illetve popzenei átdolgozások is helyet kapnak. Juraj Schweigert a szájharmonika mestere és egyben vezetője zenekarának, a Juraj Schweigert& The Groove Timenak. Ezen kívül tevékenykedik több más formációban is, úgy mint az Artfree vagy a Péter Lipa band. 2012-ben a Szlovák bluesszövetség az Év felfedezettje díjjal jutalmazta, 2015-ben az Év blueszenésze.

Stanislav Pocaji, a szlovák gitáros, akit elsősorban a gospel inspirált, később pedig a folk, a jazz és a blues volt rá nagy hatással. Stanislavot legfőképp akusztikus gitárjátékával lehet jellemezni, mellyel nagy sikereket ért el mind itthon, mind külföldön. A saját zenekara az Aftertee vezetése mellett olyan előadókkal állt már színpadon, mint Chris Woods, Tom Lumen és Markus Schleisinger.

aTEMPO.sk