Bálint András Arany János estje - Őszi Kulturális Napokon Párkányban

Bálint András Arany János estje - Őszi Kulturális Napokon Párkányban

2017. október 30-án, hétfőn 18.00 órakor indul a VI. Őszi Kulturális Napok rendezvénysorozat Párkányban. Elsőként Bálint András Arany János estjét tekinthetik meg az érdeklődők. a helyi kultúrházban. A belépés ingyenes. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők, a Párkány és Vidéke Kulturális Társulás.

 

A budapesti Radnóti Színház egykori igazgatója, Bálint András nevéhez több, nagy sikerű önálló est fűződik, többek között Radnóti Miklós, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Szép Ernő és Márai Sándor műveiből készített előadások. Ez az est azt az Arany Jánost idézi meg – születésének kétszázadik évfordulóján –, aki ifjúkori barátot hiányol, a figyelmes szerkesztőt, a kislányát gyászolót, Az ember tragédiája dramaturgját, a Szent István-rend lovagkeresztjét visszautasítót, majd elfogadót, a test nyavalyáira panaszkodót, a Margitszigeten bolyongót, az Őszikék mesterét, az ironikus, bölcs embert. Bálint András a műfajok sokszínűségével – versek, balladák, naplójegyzetek, levélrészletek, szerkesztői megjegyzések bemutatásával – egy másféle, gazdagabb Arany-képet tár elénk, mint amit eddig ismerhettünk.

ATEMPO.sk