Queen koncert Adam Lamberttel Budapesten

Queen + Adam Lambert

2017. november 4-én, szombaton 20.00 órától európai turnéja keretében a magyar fővárosban is fellép a világhírű Queen együttes és Adam Lambert énekes. A közös produkció először lesz látható Magyarországon a Papp László Budapest Sportarénában. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

 

A formáció november elejétől december közepéig 24 arénában mutatja be új műsorát, amelynek egyik apropója, hogy negyven évvel ezelőtt jelent meg a Queen egyik legsikeresebb lemeze, a több mint hatmillió példányban eladott News of the World.

Az 1977-ben megjelent Queen-albumon szerepelt mások mellett a We Will Rock You és a We Are the Champions is.

"A mostani turné merőben más lesz, mint a korábbi show-k, az új technológiák segítségével sokkal több mindent tudunk megvalósítani. Olyasmiket tervezünk, amiket még soha, vagy már régóta nem csináltunk" – mondat Roger Taylort, a Queen alapító tagja, dobosa.

 

 

Brian May gitáros hozzátette, hogy a nagy slágerek mellett néhány olyan dolgot is belecsempésznek a műsorba, amire az emberek nem számítanak. "Adam Lambert dögös rockzenész, de számos arca van, ami remekül illik a zenénkhez és meg kell mutatnunk".

A sikeres amerikai énekes és a Queen 2009 óta dolgozik együtt. 2009-ben megjelent bemutatkozó albuma óta halmozza az elismeréseket, anyagai világszerte listavezetők, emellett a Queennel közös koncertsorozatai is hatalmas közönségsikert értek el. A Queen+Adam Lambert produkció már csaknem száz koncertet adott a világ különböző helyein, 2012 nyarán félmillió ember előtt játszottak Kijevben. "Most megváltoztatjuk a látványt, új technikai megoldásokat is használunk, eddig még soha nem játszott dalokat veszünk elő a Queen-repertoárjából".

A Queen+Adam Lambert huszonöt várost érintő észak-amerikai stadionturnéja június 23-án kezdődött Phoenixben és augusztus elejéig maradnak a kontinensen. Amerikában és Európában a Q+AL produkcióban Adam Lambertet, Brian Mayt és Roger Taylort Spike Edney (billentyűk), Neil Fairclough (basszusgitár) és Tyler Warren (ütőhangszerek) egészíti ki.

 

 

Az 1971-ben alakult és Freddie Mercury énekes 1991-ben bekövetkezett haláláig aktív Queen a rockzene történetének egyik legsikeresebb zenekara, világszerte mintegy 170 millió albumot adott el. Az együttes utolsó, 1986-os turnéja keretében mintegy 80 ezer néző előtt lépett fel július 27-én a Népstadionban, a világhírű nyugat-európai zenekarok közül elsőként a vasfüggöny mögött.

Az együttesben May, Taylor és Mercury mellett John Deacon basszusgitározott. A zenekar Freddie Mercuryvel tizenhárom stúdióalbumot - Queen (1973), Queen II (1974), Sheer Heart Attack (1974), A Night at the Opera (1975), A Day at the Races (1976), News of the World (1977), Jazz (1978), The Game (1980), Hot Space (1982), The Works (1984), A Kind of Magic (1986), The Miracle (1989), Innuendo (1991) - adott ki. 1995-ben megjelent egy posztumusz korong Made in Heaven címmel, 2008-ban pedig a Paul Rogersszel közösen rögzített The Cosmos Rocks.

Brian May tavaly, harminc évvel ezután ismét koncertezett Budapesten, Kerry Ellis brit énekesnővel dupla koncertet adott a Budapest Kongresszusi Központban.

ATEMPO.sk