38. Országos Táncháztalálkozó Budapesten – harmadik nap

2019. április 7-én, vasárnap folytatódik a 38. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár, amelynek fő helyszín ezúttal is a Papp László Budapest Sportaréna lesz.

Felvidékről ott lesz többek közt Korpás Éva és zenekara, Dobsa TamásMadocsai Imre, Nagy Myrtill, Agócs Gergely, a Kuttyomfitty Társulat, a Cseh Tamás Band, az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes, a Megyer Táncegyüttes, és a Csali Gyermek Néptáncegyüttes is.

Belépő pénteken szombaton és vasárnap 2490 forint, vasárnap 15.00 órától 3990 forint. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

 

Részletes program

Április 7. (vasárnap) - Papp László Budapest Sportaréna (1143 Budapest, Stefánia út 2.)

Küzdőtér

10.00–21.00 Népművészeti vásár – Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ)
10.00–18.00 Kézműves foglalkozások, játszóház – Dr. Kresz Mária Alapítvány, Matyó Népművészeti Egyesület
10.30–17.00 Aprók Bálja – „Körös-körül Rába vize hullámzik...” – Táncok és játékok a Nyugat-Dunántúlról
Az Örökség Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület Nyugat-magyarországi Régiójának programja
Társrendezők: Örökítő Regionális Szervezet (Örökség Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület) Nyugat-magyarországi Néptáncszövetség
Házigazda: Dobsa Tamás, Varga Albin
Munkatársak: a régió néptáncműhelyeinek néptáncpedagógusai
10.30–10.50 „Gyerekek, gyerekek, mit játsszunk?” – Ráhangoló játékok a nyugat-magyarországi régió népi játékaiból - Közreműködők: a nyugat-magyarországi régió néptáncműhelyei
10.50–11.00 „János úr készül...” – Tavaszi kapuzós, vonulós lányjáték Rábaközből - Vezetik: Putz Katalin, Varjaskéri Anita - Közreműködők: a nyugat-magyarországi régió néptáncműhelyei
11.00.–11.10 „A pünkösdnek jeles napján...” – Vitnyédi pünkösdölő - Vezetik: Csitei Gábor, Lengyel Ágnes - Közreműködők: a nyugat-magyarországi régió néptáncműhelyei
11.10–11.15 „Hadd szóljon a víg dus...” – Bevonulás – szanyi, bogyoszlói, rábatamási dus - Vezetik: Jocha Balázs, Klauz Balázs - Közreműködők: a Nyugat-magyarországi régió néptáncműhelyei
11.15–11.20 Köszöntés – Dobsa Tamás, Varga Albin
11.20–11.40 Rábaközi táncok I.
Vitnyédi táncok Oktatók: Zsámboki László, Gémesi Zoltán, Delbó Krisztina
Kapuvári táncok Oktatók: Csitei Gábor, Nagy Eszter
Közreműködők: Vitnyédi hagyományőrzők, Etalon AMI (Győr), Dr. Barsi Ernő AMI (Kapuvár)
Zenekar: Cseh Tamás és zenekara
11.40–12.00 Szigetközi táncok
Oktatók: Jocha Balázs, Putz Katalin, Bertóké verbunk a Csallóközből Oktató: Dobsa Tamás
Közreműködők: Csobolyó Táncegyüttes (Győrújbarát), Kisalföld Táncegyüttes (Győr), Soproni Petőfi Sándor Általános Iskola és AMI, Pendelyes Táncegyüttes (Sopron)
Zenekar: Radák Márton és a Fészekalja zenekar, Kurdi Gábor (duda)
12.00–12.20 Vág – Garam közi táncok
Oktatók: dr. Orsovics Péter, Mészáros Magdolna
Közreműködő: Megyer Táncegyüttes (Nagymegyer, Felvidék) Zenekar: Németh Dénes és zenekara
12.20–12.40 Vas megyei horvát táncok
Oktató: Skrapits Péter, Szentpéterfa Zenekar: Koprive Tamburazenekar
12.40–12.55 Énektanítás: Rábaközi, vasi dalok
Oktatók: Tanai Erzsébet, Varjaskéri Anita
13.00–13.30 Minden magyarok tánca – Kalotaszeg – muzsikálnak Székely Levente és barátai
13.30–13.50 Ipoly menti táncok
Oktatók: Nagy Myrtill, Madocsai Imre
Közreműködő: Csali Gyermek Néptáncegyüttes (Somorja, Felvidék) Zenekar: Németh Dénes és zenekara
13.50–14.25 Vasi táncok
Oktatók: Csollány Csaba, Csolányné Horváth Krisztina, Spiegel Zoltán, Spiegel Szabó Viktória
Közreműködők: dr. Pesovár Ernő AMI (Szombathely), Kópic Táncegyüttes (Gencsapáti), Partium AMI (Körmend)
Zenekar: Boglya zenekar, Hangyaboly együttes
14.25–14.45 Német nemzetiségi táncok Sopron környékéről
Oktatók: Csoltói József, Csoltóiné Szalay Márta (Ágfalva) Zenekar: Testvériség Te. zenekara
14.45–15.15 Zalai táncok
Oktatók: Kiss-Molnár István, Gerlecz Nóra, Lipusz András, Rácz Petra
Közreműködők: Körtánc AMI (Zalaegerszeg), Szikrák Táncegyüttes (Nagykanizsa), Lippentő Táncegyüttes (Győr) Zenekar: Zala zenekar
15.15–15.35 Őriszentpéteri cigány táncok
Oktatók: Molnár Péter, Györke Eszter, Gerencsér László, Tóth Bianka
Közreműködők: Reményik Evangélikus ÁAMI és ELTE SEK Szökős Néptáncegyüttes (Szombathely) Zenekar: Kanizsa Csillagai
15.35–15.45 Eszközös táncok a Nyugat-Dunántúlról – Ügyességi táncok bemutatója
Vezeti: Molnár Péter Közreműködők: a nyugat-magyarországi régió néptáncműhelyei
Zenekar: Fajkusz Banda
15.45–16.10 Rábaközi táncok II.
Csornai, szanyi, szili csárdás és friss Oktatók: Vrábel János, Vrábel-Vehrer Krisztina, Blanarik Viktor, Schofhauser Gerda, Klauz Balázs, Király Genovéva, Lengyel Szabolcs, Hoffner Nikolett
Szanyi, bogyoszlói, rábatamási dus, szanyi kisverbunk Oktatók: Sipos Ferenc, Fajkusz Levente, Szabó Valter Közreműködők: Regös Táncműhely és Marcal Táncegyüttes (Győr), Pántlika
Táncegyüttes (Csorna), Soproni Petőfi Sándor Általános Iskola és AMI, Pendelyes Táncegyüttes (Sopron) Zenekar: Fajkusz Banda
16.10–16.25 „Így kell járni...” – a Soproni Országos Szóló Néptáncverseny nagydíjasainak bemutatója
16.25–16.45 Finálé – Össztánc: Verbunk, lassú és friss csárdás
Közreműködők: a nyugat-magyarországi régió néptáncműhelyei
Zenekar: a nyugat-magyarországi régió összes jelen lévő zenésze

18.00–19.15 A népzene szárnyán – Szalonna és bandájaCimbaliband és Danics Dóra-koncert
Háziasszony: Herczku Ágnes. A vasárnap esti gálán fellép Szalonna és bandája, a Cimbaliband Danics Dórával, akik a „Népzene szárnyán” című közös műsorukat mutatják be. Unger Balázs és Pál István gyermekkoruk óta jó barátok, pályafutásuk több ponton is keresztezi egymást. Közösen kezdték a Galga zenekarban, folytatták a Magyar Állami Népi Együttesben, a Fonó zenekarban, majd a Szalonna és Bandájában, ráadásul Szalonna a Cimbaliband több lemezén is szerepel mint vendégmuzsikus. A „Népzene szárnyán” című koncertjükön a két zenekar legnépszerűbb dalait és új nótákat adnak elő, újrahangszerelt változatokban. Az este során a Cimbaliband vendégeként lép színpadra Danics Dóra, s a koncert különlegessége lesz Ürmös Sándor és Unger Balázs cimbalomduójának játéka, valamint Pál István Szalonna és a Cimbaliband hegedűse, Solymosi Máté vonópárbaja.

19.30 Mindenki tánca – Világnak virága
Tánccal, muzsikával, jókedvvel elűzzük a pusztuló régit, hogy az új élet helyet kaphasson. Ilyenkor tavasszal virágba borul a természet, nászát üli minden szerelmes. A fiúk májusfát állítanak kedvesüknek, a lányok kiszét hajtanak, zöldágaikkal védelmet nyújtanak és bőséget varázsolnak a világba. A Világnak Virága c. táncelőadás megidézi és bemutatja mindezt, melyre szeretettel várunk minden tavaszvárót, táncot szeretőt, kicsit és nagyot! Muzsikaszóval, megénekelve mulassunk együtt!
A produkcióban közreműködnek: a Táncháztalálkozó „fesztiválzenekara”, Bartina Te., Corvinus Közgáz Te., Csabai Nemzetiségi Együttes, ELTE Te., Fitos Dezső Társulat, Szentendre Te., valamint a Méhkeréki és Eleki Hagyományőrző Együttes
Zenei szerkesztő: Árendás Péter és Lipták Dániel
Alkotók: Kocsis Enikő és Fitos Dezső
Koreográfiai asszisztensek: Molnár Bálint, Németh Eszter, Gera Zoltán, Bíró Éva, Németh Antal
Asszisztens: Hutura Beáta
Fény: Papp Kornél
Háziasszony: Herczku Ágnes

21.00–21.45 Össztánc – Muzsikál a Magyarpalatkai Banda

 

Martin György terem (I. em.)

11.00–18.00 Hagyomány és tudomány – Könyvbemutató, olvasósarok, vásár - Az MTA BTK Néprajztudományi Intézete és a Magyar Néprajzi Társaság kiadványai
11.00–18.00 ÍNYENC TÁNCHÁZ – „Elfeledett végekről” - Szerkesztők: Árendás Péter, Busai Norbert Háziasszony: Strack Orsolya
11.00–11.30 Dévaványai táncok – Mahovics Tamás, Kovács Anna; Suttyomba zenekar
11.30–12.00 Zoboraljai táncok – Madocsai Imre, Nagy Myrtill; Agócs Gergely
12.00–12.30 Kupuszinai táncok – Brezovszki Roland, Brezovszki Tamara; Fokos zenekar
12.30–13.00 Bakonyi táncok – Szabó Csaba, Horváth Borbála; Császár Dominik, Lipták Péter, Tüttő Balázs
13.00–13.30 Gagybátori táncok – Bekecs zenekar
13.30–14.00 Püspökhatvani szlovák táncok – Szokolik Szabolcs, Szokolik Melinda; Jobbágy Bálint, Kánai Bence, Herédi Zsombor, Laukó Tamás
14.00–14.30 Bogártelki táncok – Sánta Gergő, Sánta-Bíró Anna; Czilika Gyula és zenekara
14.30–15.00 Mezőpaniti táncok – Gerlecz László, Gerlecz Edit, Bartha Gergely, Sikó Jolán; Bekecs zenekar
15.00–15.30 Érpataki táncok – Mikulics Ádám, Szilágyiné Újlaki Marianna; Pálházi Bence bandája
15.30–16.00 Eleki román táncok – Farkas Tamás, Farkas Ágnes, Eleki Hagyományőrző Együttes; Téglás zenekar
16.00–16.30 Válaszúti magyar táncok – Szabó Szilárd, Szabó Rubinka; Virágvölgyi Márta és zenekara
16.30–17.00 Magyarszentbenedeki táncok – Nagy Richárd, Szűcs Eszter; Gázsa zenekar
17.00-17.30 Bukovinai táncok – Fundák Kristóf, Fundák-Kaszai Lili; Sárarany zenekar
17.30–18.00 Magyarpalatkai táncok – Busai Norbert, Busai Zsuzsanna; Magyarpalatkai Banda, Koncz Gergely

 

Kodály Zoltán terem (I. em.)

10.00–18.00 „Barangoltam...” – Henics Tamás fotókiállítása - A kiállítás a Hagyományok Házában 2019. május 10-ig látható tárlatból nyújt válogatást a Táncháztalálkozó közönségének.
10.30–15.30 „Tágasságot nekünk is...!” - Műsorvezető: Tóth Kornélia - Szervező: Farkas József
Az idei évtől a „Tágasságot nekünk is…!” programrész gondozását az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület vállalta magára, így az ifjú zenészpalánták közreműködése az Aprók Báljával is szorosabb összefüggésbe kerülhet, hisz az egyesület törekvése, hogy nemcsak a táncosok, hanem a gyermek és ifjúsági korosztályhoz tartozó zenészek előremenetelét is segítse.
10.30–10.50 Ördöngös Népzenetanoda, Komárom - Ördöngösfüzesi muzsika – Széki pakulár nóta – Széki tempó – Széki lassú és csárdás
11.00–11.15 Zengető együttes, Pécs - Somogyi dallamok – Bözödi dalok – Román táncok
11.25–11.50 Szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola Népzene Tanszaka - Széki muzsika – Kalotaszegi népdalok – Mezőbándi népzene – Szászcsávási népzene – Bátai ugrós és friss – Visai énekek – Palatkai ritka magyar, szökős és sűrű csárdás
12.00–12.25 Család Általános Iskola és AMI, Keszthely - Somogyi dallamok – Kettős jártatója és sirülője – Zalai népdalok – Tiszaalpári csárdások – Somogy énekelve – Gyimesi lassú magyaros és féloláhos – Bakonyi dallamok
12.35–13.00 Sajnovics János Egyesített Általános és Művészeti Iskola, Tordas - Galga menti citera-összeállítás – Gyimesi keserves, lassú magyaros, kerekes héjsza – Palatkai muzsika Moldvai csokor – Gyimesi keserves, lassú magyaros, sebes magyaros – Kalotaszegi dallamok
13.10–13.20 Berze Nagy János Alapfokú Művészeti Iskola, Pécs - Alföldi csárdás és oláhos – Felvidéki népdalcsokor Ung-vidékről – Buzai dalok
13.25–13.35 Pro Artis Alapfokú Művészeti Iskola, Paks - „Én felkelék jó regvel hajnalban…” (Moldva) – Mohácsi dallamok
13.45–13.55 Reményik Evangélikus Általános és Művészeti Iskola, Szombathely - Szilágysági népdalok – Moldvai népdalok – Baranyai népdalcsokor
14.05–14.15 Harmónia Művészeti Iskola – Dunasziget, Győrújbarát - Kalotaszegi muzsika – Széki muzsika
14.25–14.40 Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és AMI Rábaközi dudanóták – Szatmári táncdallamok citerán – Észak-mezőségi népdalok
14.50–15.30 Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, valamint a Kodály Zoltán Ált. Isk. Gimn. és AMI
Alföldi citerás dallamok – Eleki táncdallamok klarinéton – Domaházi népdalok – Perkátai tamburás-összeállítás – Magyarbecei dallamok furulyán – Moldvai népdalok – Bukovinai székely
dalcsokor – Nyugat-magyarországi dallamok a Tendl-hagyatékból – Kalotaszegi táncdallamok

16.30–17.30 Legényest IV. - Zenés-táncos kerekasztal-beszélgetés és gálaműsor Borbély Jolán emlékére
Borbély Jolán (1928. május 21. – 2018. március 21.) Prima-díjas, Bessenyei György-díjas és Martin-díjas néprajzkutató, pedagógus. Kezdettől fogva részt vett a táncházmozgalom
szellemiségének kialakításában, a mozgalom szakmai segítésében. Népművelési Intézeti munkája mellett folyamatosan segítette a hagyományőrző mozgalmat, előbb az intézeti
kereteken belül, majd a civil mozgalmakon keresztül. Alapítója, elnökségi tagja volt a Népművészeti Egyesületek Szövetségének. Közel a 90. életévéhez is napi kapcsolatban volt az alkotókkal, aktívan részt vett a szakmai közéletben, a mozgalom mindennapi tevékenységében. Neki köszönhettük többek között a Bartók Táncegyüttes Alapítvány létrejöttét, valamint
az ő ötlete nyomán indítottuk útjára 1997-ben a „Tedd ki a pontot!” Nemzetközi Legényesversenyt. Meghívott vendégeink: Héra Éva, a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség elnöke;
Sztanó Hédi, rendező, forgatókönyvíró, szerkesztő; Éri Péter, Borbély Jolán fia, a Bartók Béla Néptáncegyüttes egykori szólistája, a Sebő együttes nagybőgőse, a Muzsikás együttes tagja;
Novák Ferenc, Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas koreográfus, rendező, etnográfus, érdemes művész; Farkas Zoltán Batyu, érdemes művész,
Magyar Érdemrend lovagkereszttel kitüntetett táncművész, koreográfus.

 

Lajtha László terem (II. em.)

11.00–18.00 Virtuális Hagyományok Háza
Kíváncsi vagy, milyen lehet a Magyar Állami Népi Együttessel egy színpadon állni? Milyen lehet, amikor csak neked zenél egy egész zenekar? Látogass el és kukkants bele a Virtuális
Hagyományok Háza nem mindennapi tárlatába, ahol a különleges népi iparművészeti tárgyak tűéles megtekintése mellett vár még néptánc, zene és mindenekelőtt egy feledhetetlen
és magával ragadó élmény.
10.00–18.00 Játszó-tér – Mese- és bábelőadások, interaktív foglalkozások, filmvetítések Házigazda: Kovács Krisztián Kiki Szerkesztő: Baranyai Barbara
10.00–11.00 Kikisbíró és barátainak játszótere – Az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület, Kiscsősz támogatásával
11.00–11.45 Korpás Éva és zenekara: LIBIDARIDOM – lemezbemutató családi koncert
Közreműködnek: Korpás Éva – ének; Sipos Dávid – szaxofon; Madarász András – gitár, zongora, koboz; Lelkes Tibor – bőgő; Varjú Attila – dob; Janovszki Csenge, Korpás Réka, Lakatos Lili, Mórocz Virág, Szabó Júlia, Zsoldos Viktória – ének; Lakatos Áron – hegedű
11.45–12.10 Népi Hangszersimogató az Ördöngös Népzenetanodával, Horsa István vezetésével
12.10–12.50 Kikisbíró és barátai – A juhászok, akik elvesztették a báránykáikat – interaktív táncos szerepjáték
12.50–13.35 Kuttyomfitty Társulat: Az elvarázsolt királykisasszony – interaktív táncos mesejáték
13.35–13.55 Kikisbíró és barátai – népi játékos vetélkedő
13.55–14.40 Népi Hangszersimogató az Ördöngös Népzenetanodával, Horsa István vezetésével
14.40–15.00 Kikisbíró és barátai – népi játékos vetélkedő
15.00–15.50 BaHorKa: Tündér Ilona
Szereplők: Balogh Melinda, Kaszai Lili, Utasi Péter
Zene: Kiss B. Ádám, Gárgyán Zoltán, Réti Benedek, ifj. Csoóri Sándor, Szabó Csobán Gergely
15.50–16.15 Népi Hangszersimogató az Ördöngös Népzenetanodával, Horsa István vezetésével
16.20–18.00 Mesepárbaj
A mesemondók csatáját Magyarországon Zalka Virág Csenge honosította meg nemzetközi minta nyomán. A Táncháztalálkozón a Meseszó Egyesület tagjai vetélkednek egymással. A párbajgyőztesek kiválasztása a közönség feladata lesz! A programot elsősorban 10 éves kor felettieknek ajánljuk.

 

Vásárhelyi László terem (II. em.)

10.00–14.00 Próba (zárt körű program!)
14.00–15.00 Aranysarkantyús és Aranygyöngyös szólisták
Háziasszony: Gál-Dobos Beáta
Szerkesztő: Szűcs Gábor
Közreműködők: Bacsó Lilla, Darabos Péter, Farkas Fanni, Fodor Mátyás, Gazsi László, Gál Nóra, Gellén Péter, Gera Zoltán, Gyetvai Júlia, Husvét Dániel, Józsa Tamás, Kele Kristóf, Kenéz Enikő, Kiss Balázs, Kovács Gábor Norbert, Kovács József, Kovács-Jelinek Emese, Marosy Gerda, Mikulics Ádám, Mir Dávid Hessami, Molnár Bálint, Németh Antal, Németh Eszter, Opiczer Márton, Patócs Donát, Sáfrán Balázs, Szilágyi Zita, Tóth Alma;
muzsikál a Dűvő zenekar
16.00–17.00 „Menyekező ruhák” – népviselet-bemutató Maksa Henriettával (@folkpedia)
Egy igazán különleges viseletbemutatóra invitálunk téged az idei Táncháztalálkozó keretein belül. Ha kíváncsi vagy, régen milyen menyasszonyi ruhákban mondták ki a boldogító igent,
akkor itt a helyed! A viseletbemutató háziasszonya: Maksa Henrietta (@folkpedia) Énekel és muzsikál: Hetényi Milán

 

Folk-kocsma (földszint, az árkádok alatt)

13.00–16.00 Magyarpalatkai Banda

ATEMPO.sk