Cimbalommal a világ körül - Herencsár Viktória koncertje Nádszegen

2019. június 23-án, vasárnap 17.00 órától Cimbalommal a világ körül címmel ad koncertet Herencsár Viktória budapesti cimbalomművész a nádszegi római katolikus templomban. A hangversenyen saját kompozíciók, feldolgozások és improvizációk szólalnak meg crossover (word music) stílusban. A belépés ingyenes. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

 

Herencsár Viktória Budapesten született. Három és fél éves korában kezdett cimbalmon játszani. 1974-ben kitüntetéses diplomát szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Budapesti Tanárképző Tagozatán cimbalom- szolfézs-ének szakon. Tanára Tarjáni Tóth Ida volt.

2004-ben művelődési és felnőttképzési menedzseri diplomát szerzett a Pécsi Tudományegyetemen. 2011-ben művészetek doktora (ArtD) diplomát szerzett, 2013-ban docensi, 2018-ban professzori vizsgát tett. 1975-tõl a Magyar Állami Operaház zenekarának művésze. 1997-től tanít a Besztercebányai Művészeti Akadémián. 2005-ben a Pekingi Kínai Zeneakadémia vendégprofesszorának nyilvánította. Világszerte vendégszerepel szólistaként, zenekari tagként. Magyar és külföldi zeneszerzők írtak számára szóló és kamarazenei műveket.

Szólóhangfelvételein kívül számos hangfelvételen közreműködik szólistaként, kamarazenei partnerként, zenekari tagként. Nemzetközi fesztiválokhoz és versenyekhez hívták számos alkalommal zsűritagnak. A koncertek mellett cimbalomtörténeti előadásokat és hangszerbemutatókat is tart külföldön és Magyarországon. 1991-ben a szervezője és házigazdája volt az első Cimbalom Világkongresszusnak, ahol megalakult a Cimbalom Világszövetség, melynek attól kezdve elnöke. Számos kitüntetésben részesült, többek között az Artisjus Zenei Alapítvány kitüntetése, Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt, Magyar Örökség díj, Magyar Kultúra Lovagja, Magyar Arany Érdemkereszt.

ATEMPO.sk