Libidaridom – Korpás Éva koncertje Csengerben

2019. november 15-én, pénteken 11.00 órától Korpás Éva legújabb Libidaridom című világzenei lemezét mutatja be gyerekeknek, felnőtteknek Csengeren, a Makovecz Imre Általános Iskola. A koncert a Héttorony Fesztivál keretében valósul meg. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

Közreműködők

Korpás Éva (ének)
Sipos Dávid (szaxofon)
Madarász András (gitár, zongora, koboz)

 

2018 májusában jelent meg Korpás Éva és zenekara legújabb, gyerekeknek készült, Libidaridom című világzenei albuma. Szólókarrierje előtt az autentikus népzenével jegyezte el magát - tizennégy éven át a Tükrös együttes énekese volt -, 2007 óta azonban a világzene is foglalkoztatja. Eddig négy világzenei szólóalbumot jelentetett meg: két gyermekeknek szólót, Csalogató és Szól a kakas címmel, kettőt pedig - Szerelem, szerelem és Fecském - felnőtteknek. 2015-ben, A pozsonyi sétatéren címmel látott napvilágot felvidéki autentikus népzenét és népi játékokat tartalmazó gyereklemeze; 2018 májusában pedig a Libidaridom, egy szintén gyermekeknek szánt világzenei album. Muzsikustársai között rangos művészeket találhatunk: dolgozott Balog Kálmán cimbalomművésszel, közreműködött Berecz András albumán, és közös gyermeklemezt készített Malek Andreával. Saját zenekara, valamint világzenei együttese mellett a Rendhagyó Prímástalálkozó szólóénekese is. 

ATEMPO.sk