Scorpions koncert Pozsonyban

Scorpions

2019. november 20-án, szerdán 20.00 órától a legendás Scorpions zenekar ad koncertet a Crazy Wold Tour keretében Pozsonyban, az Ondrej Nepela Arénában. 

Belépő 49 eurótól kapható. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

Az 1965-ben Hannoverből indult, Rudolf Schenker gitáros által alapított Scorpions az elmúlt több mint öt évtized alatt Németország és Európa egyik legsikeresebb rockcsapatává vált.

 

 

Több mint 100 millió albumot adtak el, több ezer koncertjük volt, a világ szinte minden részét bejárták, felléptek többek között Rio de Janeiróban, Tokióban, Moszkvában, Washingtonban, Dubaiban, Párizsban és Berlinben is. Amerikában számos kiemelkedő zenekar, köztük a Smashing Pumpkins, a Green Day, a Korn, a System of A Down és a Queensryche dolgozott fel Scorpions-dalt az elmúlt években. A Rock You Like A Hurricane-t több mint 150 különböző változatban rögzítették.

1988-ban a Scorpions volt az első nyugati rockbanda, amely (öt telt házas) koncertet adott az akkori Szovjetunióban, Leningrádban. De úttörők voltak Kínában és Délkelet-Ázsiában is, rengeteg helyen léptek fel elsőként a nyugati zenekarok közül.

A csapat a nyolcvanas évekre lett világszerte ismert, befutott zenekar, a rendszerváltoztatásnak a Wind of Change című dallal állított emléket.

 

 

A Scorpions jelenlegi felállásában Rudolf Schenker és Klaus Meine mellett Matthias Jabs gitározik, Pawel Maciwoda basszusgitáron játszik, Mikkey Dee dobol.

ATEMPO.sk