Pál Feri előadása - Advent Pereden

Pál Feri előadása - Advent Pereden

2019. november 30-án, szombaton 17.00 órától Pál Feri atya előadására kerül sor Elégedetten az élettel címmel a peredi kultúrházban. A rendezvény az Adventi programsorozat keretében valósul meg, amely 16.00 órától veszi kezdetét, a kultúrház előtti téren.

Belépés az előadásra tetszőleges, helyfoglalás érkezési sorrendben. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

 

A római katolikus papot és mentálhigiénés szakembert ma már senkinek sem kell bemutatni, hiszen neve az elmúlt évek során fogalommá vált. Budapesten minden kedden egy közel ezerfős teremben gyűlik össze a hallgatóság híres alkalmain, de annyian szeretnének bejutni, hogy még ez az óriási tér is rendre szűknek bizonyul - ha pedig vidékre látogat, az ország minden pontján teltház és óriási lelkesedés fogadja. Tevékenységéért 2011-ben Köztársasági Arany Érdemkereszttel tüntették ki, tavaly pedig minden idők legmagasabb számú szavazatával nyerte el a Prima Primissima közönségdíjat.

Nem véletlenül: Pál Feri az egyik legvarázslatosabb előadó, akit valaha hallhattunk. Egyszerű szavakkal képes bonyolult összefüggéseket megvilágítani, és érzelmileg annyira megmozgat, hogy előadásai után sokan szeretnék megölelni, vagy legalább megfogni a kezét. Ha pedig nem volna pap és mentálhigiénés szakember, stand-up komikusként is megkereshetné a kenyerét, olyan fergeteges humora van.

"A múltunk olyan, mint egy film, és mi hajlamosak vagyunk arra, hogy újra meg újra a legrosszabb jeleneteket nézzük meg. Végtelenségig a negatív epizódokat ismételgetjük magunkban, miközben - a tényeken kívül! - mindent meg lehet rajtuk változtatni. Számomra ennek a kulcsa az volt, hogy ha megszeretem magam, akkor a nézőpontom is megváltozik. Szükségszerűen másképp nézek a 2-5-10 évvel ezelőtti önmagamra és az akkoriban történt eseményekre is."

 

Program

16.00 Ünnepi gyertyagyújtás a kultúrház előtt
A koszorút megáldja: Mgr. Sanko Szabolcs káplán és Mgr. Zora Tuláková evangélikus lelkész
Ünnepi beszédet mond: Mgr. Agócs Kőrösi Ildikó, Pered község polgármestere
Közreműködnek: Tyukos Boglárka és Kamila Černiková, a helyi alapiskola tanulói

17.00 Elégedetten az élettel - Pál Feri atya előadása a helyi kultúrházban

ATEMPO.sk