Love.hu - romantikus vígjáték Komáromban

Love.hu - romantikus vígjáték Komáromban

2020. augusztus 2-án, vasárnap mutatja be a Fórum SzínházLove.hu című romantikus vígjátékát Dél-Komáromban, a Monostori Erődben. Kezdés 20.30-kor.

Belépő 1400-tól 2800 forintig kapható. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

 

Egy középkorú férfi megismerkedik egy fiatal lánnyal. Idáig semmi különös nincs a dologban. Csakhogy ők egy internetes randi oldalon találkoznak, ahol mindenki másnak mutatkozik, mint aki valójában. Az első titkos randin hamar kiderül, hogy a két embernek nagyon is szüksége van egymásra. Múltjuk van. Közös múltjuk, amiről maguk sem tudtak. És titkaik, amiket szépen lassan felfednek egymás előtt. S így egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Túl közel. Eközben pedig a pikáns, szórakoztató, pörgős komédiáról is kiderül, hogy egy bölcs, ritka mély és pontos emberismeretről tanúskodó történetet rejt magában.

Alig születik olyan új magyar vígjáték, ami tökéletesen ismeri a szórakoztató műfaj sajátosságait, ami egyszerre szolgálja a színészeket – mert igazi, hiteles, játszható szerepeket kínál nekik – és a közönséget, aki szomjazza a színvonalas szórakoztatást és a jó történeteket. Kulcsár Lajos színdarabja ilyen. A Fórum Színház ősbemutatójában két kiváló színész talál egymásra. De nem csak a színpadon, hiszen Kiss Anna Laura és Lengyel Ferenc duettjét már az egész ország ismeri a tévéképernyőről, az egyik legsikeresebb magyar sorozatból.

 

Nő: Kiss Anna Laura
Férfi: Lengyel Ferenc

Díszlet, jelmez: Kovács Yvette Alida

Dramaturg: Deres Péter
Rendező: Lengyel Ferenc

Producer: Németh Kristóf és Kovács Balázs
Produkciós manager: Szekeres Tamás

ATEMPO.sk