Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiválja - részletes program

Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiválja - részletes program

2021. június 18-a és 26-a között három helyszínen 15 versenyelőadást és öt versenyen kívüli produkciót láthatunk a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján.

Felvidéket a versenyprogramban ezúttal a kassai Thália Színház a Parasztoperával, valamint a hetényi Csavar Színház, a Soproni Petőfi Színház, a Forrás Színház és a Váci Dunakanyar Színház közös Emigránsok című produkciója Gál Tamás főszereplésével képviseli. Szintén látható lesz a kísérő programok között Komáromi Jókai Színház a pozsonyi Színház- és Filmművészeti Főiskolával és a Symbol Polgári Társulással együttműködve a Hamlettel, valamint bemutatja Szarka Gyula–Szálinger Balázs: Zenta, 1697 című művét a Zentai Magyar Kamaraszínház és a Soproni Petőfi Színház.

A versenyprogramot idén is Balogh Tibor dramaturg, színikritikus, a fesztivál művészeti tanácsadója állította össze. A versenyelőadásokat minden nap egy szakmai beszélgetés keretében vesézik ki egy moderátor irányításával. A beszélgetésen részt vesznek az alkotók is, valamint a zsűri tagjai, a közönség soraiból pedig bárki számára nyitott, akit érdekel a színházművészet.

Nem maradhatnak el a szórakoztató kísérőelőadások sem. A kisvárdai és környékbeli közönség kedvenc helyszínén, a szabadtéri Bagolyvárban idén hat produkciót nézhetnek meg, köztük a kisvárdai születésű Nagy Sándor rendezésében Peter Shaffer Rövidzárlat című fekete komédiáját. Koncertet ad Nagy Szilárd és Ragány Misa is. A megnyitó ünnepségen Herczeg Ferenc Déryné ifjasszony népszínművéből készült előadást láthatjuk Vidnyánszky Attila rendezésében, a fesztivál Kiss Csaba Tajtékos dalok – Boris Vian-revüjével és az ünnepélyes díjátadással zárul.

 

Program

Június 18. péntek

18.00 óra, Művelődési Központ
Füst Milán: BOLDOGTALANOK (verseny) (2 h egyben) R.: Albu István
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház előadása. (16+)

21.00 óra, Zsinagóga
Joël Pommerat: EZ A GYEREK (2 óra) (verseny) R.: Oleh Melnyicsuk
A beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadása. (12+)

21.00 óra, Bagolyvár
Huszka Jenő – Szilágyi László: SISSY, A MAGYAR KIRÁLYNÉ
R.: Kerényi Miklós Gábor (Kossuth-díjas)
A Monarchia Operett előadása.

 

Június 19. szombat

17.30 óra, Művelődési Központ
Megnyitó ünnepség
Herczeg Ferenc: DÉRYNÉ IFJASSZONY (2h 30’) R.: Vidnyánszky Attila
A Déryné Társulat előadása.
Az előadás a Déryné Program hozzájárulásával valósul meg.

19.30 óra, Főtéri Színpad
Nagy Szilárd és Ragány Misa koncertje

21.30 óra, Zsinagóga
Pintér Béla: PARASZTOPERA (verseny) R.: Rédli Károly m.v.
A kassai Thália Színház előadása.

 

Június 20. vasárnap

18.00 óra, Művelődési Központ
SZEDJETEK SZÉT (Domonkos István művei alapján) (1h 35’ egyben) (verseny) R.: Mezei Kinga
A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadása.

21.00 óra, Zsinagóga
Halász Péter: GYEREKÜNK (verseny) (1h 25’) R.: Hatházi András
A Csíkszeredai Csíki Játékszín előadása.

21.00 óra, Bagolyvár
Billy van Zandt – Jane Milmore: BOCS, FÉLREMENT! (1h 15’ egyben) R.: Paczolay Béla
Az Orlai Produkció előadása.

MEGHATÁROZATLAN IDŐRE (kirakatszínház)
(7’) 12+ R.: Vladimir Anton m.v.
A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadása.

 

Június 21. hétfő

11.00 óra, Zsinagóga
Kemény Henrik alapján: VITÉZ LÁSZLÓ ÉS AZ ELÁTKOZOTT MALOM, R.: Tapasztó Ernő
Az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház közös produkciója.

19.00 óra, Művelődési Központ
Branislav Nušić alapján: A GYÁSZOLÓ CSALÁD (1h 10’) (verseny) R.: Andrej Boka m. v.
A Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának előadása.

21.00 óra, Zsinagóga
Csokonai Vitéz Mihály: AZ ÖZVEGY KARNYÓNÉ S KÉT SZELEBURDIAK
(1h 20’) (verseny) R.: Tapasztó Ernő
Az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház közös produkciója.

21.00 óra, Bagolyvár
Peter Shaffer: RÖVIDZÁRLAT R.: Nagy Sándor
A Veres 1 Színház előadása. (16+)

 

Június 22. kedd

16.00 óra, Művelődési Központ
Mrozek: EMIGRÁNSOK (verseny) (2h egyben) R.: Pataki András (Jászai-díjas)
A Soproni Petőfi Színház, a heténi Csavar Színház, a Forrás Színház és a Váci Dunakanyar Színház közös produkciója.

21.00 óra, Zsinagóga
Henrik Ibsen: NÓRA (1h 40’ egyben) (verseny) 14+ R.: Botond Nagy
Kolozsvári Állami Magyar Színház

21.00 óra, Bagolyvár
Szente Vajk: LEGÉNYBÚCSÚ (2h 45’) R.: Szente Vajk
A budapesti Játékszín előadása

 

Június 23. szerda

17.00 óra, Zsinagóga
Tamási Áron: BOLDOG NYÁRFALEVÉL (verseny)
A marosvásárhelyi Spectrum Színház előadása.

19.30 óra, Művelődési Központ
Radu Afrim: AMIKOR TELIHOLD RAGYOG A TURKÁLÓ FELETT
(2h egyben) (verseny) R.: Radu Afrim
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadása.

22.00 óra, Bagolyvár
Szarka Gyula – Szálinger Balázs: ZENTA, 1697 (verseny) R.: Pataki András
A Zentai Magyar Kamaraszínház és a Soproni Petőfi Színház közös produkciója.

 

Június 24. csütörtök

18.00 óra, Művelődési Központ
Gianina Cărbunariu: A TIGRIS (verseny) (1h 30’) R.: Tóth Tünde
A Nagyváradi Szigligeti Színház előadása.

21.00 óra, Bagolyvár
Lénárt Róbert: Y-ELÁGAZÁS (verseny) (1h 20’) R.: Puskás Zoltán
A vajdasági Tanyaszínház előadása.

23.00 óra, Zsinagóga
Jon Fosse: ÉN VAGYOK A SZÉL (verseny) (1h 5’) R.: Szabó K. István
A Transzformáció Alapítvány, a Szkéné Színház és a TRIP közös produkciója.

 

Június 25. péntek

18.00 óra, Művelődési Központ
Tankred Dorst: MERLIN R.: Balázs Zoltán
A Maladype Színház és Kisvárdai Várszínház közös produkciója.

21.00 óra, Zsinagóga
Shakespeare: HAMLET (2h 25’, szünet 20’) (hallgatói előadás) R.: Matusek Attila
A Komáromi Jókai Színház, a pozsonyi Színház- és Filmművészeti Főiskola és a Symbol Polgári Társulás közös produkciója.

21.00 óra, Bagolyvár
HÁRMAN PÁRBAN - Nagy Sándor, Janza Kata és Vágó Bernadett műsora.

 

Június 26. szombat

17.00 óra, Művelődési Központ
ZÁRÓÜNNEPSÉG, A DÍJAK ÁTADÁSA
TAJTÉKOS DALOK – BORIS VIAN-REVÜ (2h egyben) R.: Kiss Csaba
A Budapesti Operettszínház előadása.

21.00 óra, Bagolyvár
Szemenyei János – Mikó Csaba – Závada Péter:
SÁNDOR MÁTYÁS (2h 30’) R.: Léner András
A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház előadása.

ATEMPO.sk